Heti program: rajt a férfi bajnokságban, U18-as strandröplabda Eb Izmirben

Majdnem napra pontosan féléves szünet után játszanak újra bajnoki mérkőzéseket, miután pénteken elrajtol a férfi Extraliga és az NB I-es bajnokság. Emellett női Magyar Kupa-selejtezőkre is sor kerül.

 

Pénteken a BL-induló Fino Kaposvár és a DEAC összecsapásával kezdődik majd a férfi Extraliga programja – s ez a kapos.hu-n is látható lesz –, s aznap a MAFC és a Dunaferr is összecsap. Viszont ez a meccs csak a Sportstreamen lesz látható, mert a klubvezetés döntése alapján a találkozó zárt kapus lesz. A férfi NB I-ben ezen a napon a Szolnok és az újonc MEAFC-Miskolc csap össze. A SümegSzeged és a KistextMÁV Előre mérkőzéseket elhalasztották.

A nőknél három Magyar Kupa-selejtezőre kerül sor: a Miskolc és a BVSC már túl van az első meccsen – a zuglóiak 3:0-ra győztek hazaipályán –, míg a TFSE Szolnokra, illetve vasárnap a DVTK Érdre látogat, s ezeken a párharcokon egy mérkőzésen dől el a továbbjutás.

Csütörtöktől vasárnapig rendezik meg a törökországi Izmirben az U18-as strandröplabda Európa-bajnokságot, amelyen a fiúknál Dóczi Domonkos és Udvarhelyi Márton (SRSE), a lányoknál pedig Gubik Hanna (Beach Sport) és az újdonsült felnőtt bajnok Vecsey Fanni (Gödöllői RC) révén leszünk érdekeltek.

 

HETI PROGRAM:
Szeptember 18., péntek
18:00 Fino Kaposvár–Debreceni EAC (férfi Extraliga); Tv: kapos.hu
18:00 Miskolci VSC–BVSC-Zugló (női Magyar Kupa-selejtező, visszavágó)
19:00 Szolnok–MEAFC-Miskolc (férfi NB I)
19:30 MAFC-BME–Dunaferr SE (férfi Extraliga); Tv: sportstream
19:30 Szolnoki SPC–TFSE (női Magyar Kupa-selejtező)
Szeptember 20., vasárnap
16:00 DELTA RSE–Diósgyőri VTK (női Magyar Kupa-selejtező)