Az 5. helyért játszhatnak a Vasvári testvérek az U20-as Eb-n

Bejutott a legjobb nyolc közé a lányoknál Vasvári Eszter és Vasvári Zsófi a Brnóban zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon. Mikuláss-Koch Marcell és Stréli Bence a fiúknál a 17. helyen zárt.

 

Nagyon szépen menetelt a Strandröplabdázásért SE párosa a kontinensviadalán. Miután pénteken főtáblára jutottak, a legjobb 24 között a 15.-ként kiemelt észt páros várt a lányokra. Mivel a mieinket előzetesen a 14. helyen rangsorolták be, szoros csatára volt kilátás, ehhez képest viszonylag sima, két szettben 21:12, 21:14-es magyar győzelem született.

A folytatásban aztán egy szlovén duó érkezett: a Bulc, Zdesar páros 23. kiemeltként jutott be a nyolcaddöntőbe, azonban ezúttal is a mieink győztek 21:13, 21:16-ra. A negyeddöntőben már bravúr kellett volna a továbbjutáshoz, hiszen a csehországi torna egyik topfavoritjával, a holland Everaert, Bekhuis duóval nézett farkasszemet. Kicsivel több mint fél óra alatt el is dőlt az összecsapás az ellenfél javárac– a mieink az első szettben 15, a másodikban pedig 17 pontig jutottak, ami kevésnek bizonyult a legjobb négy közé kerüléshez.

Noha éremért nem játszhatnak a lányok, az ötödik helyet még elcsíphetik, és az is sporttörténelmi siker lenne, hiszen a magyar strandröplabdázók eddigi legjobb Eb-helyezése a nyolcadik volt, amelyet tavaly az U18-asoknál éppen Vasvári Zsófi, illetve Vecsey Fanni ért el. Ennek megjavításához vasárnap elsőként a negyedik kiemelt olasz kettőst kellene legyőzniük.

A fiúk mezőnyében Stréli Bence és Mikuláss Koch Marcell párosa sajnos a főtábla első fordulójában kikapott a 16.-ként rangsorolt izraeli duótól, így a fiúknak véget ért a korosztályos Európa-bajnokság.