Egységben az erő – három napos összetartáson a férfiválogatott

Normál esetben ebben az időszakban férfiválogatottunk az Európa-bajnoki selejtezőkre készülne, ám a koronavírus-járvány alaposan ketté húzta a számításokat, így most Koch Róbert szövetségi kapitány három napos csapatépítő összetartást szervezett a válogatott keret tagjainak Balatonfüreden. Ez alkalomból tartott sajtótájékoztatót az MRSZ a helyszínen, a Hotel Margarétában.

 

Ludvig Zsolt főtitkár elmondta, hogy az is változás lesz, hogy az oda-visszavágós mérkőzések helyett két csoportkört rendeznek, s ebből az egyiknek Magyarország ad otthont. A sajtótájékoztatón bejelentésre került, hogy a januári 8-10. között Fehéroroszország, Norvégia és Portugália részvételével lejátszandó csoportkör helyszíne Szombathely lesz, csakúgy, mint a női válogatott egy héttel későbbi tornájának.

Koch Róbert szövetségi kapitány hangsúlyozta: más felkészülést igényel a csoportkör mint az oda-visszavágós rendszer, és örömét fejezte ki, hogy a török bajnokságba igazolt Baróti Árpád és a Japánban röplabdázó Pádár Krisztián is vállalta a részvételt.

Bizonyos szempontból örülök a halasztásnak, hiszen így minden röplabdázó normális fizikai állapotban érkezik meg, legalábbis remélhetőleg – mondta el a magyar kapitányként első hivatalos sajtótájékoztatóján részt vevő szakember. – Jól ismerem Portugáliát és Fehéroroszországot is, azt pedig nagyképűség nélkül mondom, ha valamit keresni akarunk, akkor Norvégiáról nem is kell beszélnünk.”

Mint fogalmazott, nincs különbség játéktudásban, a mentalitáson, a csapatkohézión, az egymáshoz való viszonyokon kell dolgozni.
„Szövetségi kapitányként nem is a technikával kell elsősorban foglalkozni, hanem taktikailag és mentálisan is úgy felépíteni a játékosokat és a csapatot, hogy a tudásuk maximumát nyújtsák.”

A háromnapos csapatösszetartás alatt nem is terheli őket röplabdával, az a lényeg, hogy érezzék jól magukat és találkozzanak az új stáb tagjaival – a másodedző Dávid Zoltán, a Kecskemét trénere, korábbi válogatott röplabdázó lesz. A programban pedig borkóstoló, hajókirándulás és egy ebédmeghívás szerepel.

A sajtótájékoztatón a Németországban játszó Szabó Alpár csapatkapitány jó ötletnek nevezte a háromnapos balatonfüredi csapatépítőt, amely szerinte nagyban szolgálja a közösségépítést és a csapaton belüli összetartás erősítését. Mint elmondta, csoportellenfeleink közül van miért visszavágni a fehéroroszoknak és a norvégoknak is, s ez is motiválja a mostani csapatot.

Az Oroszországból Japánba igazoló Pádár Krisztián elmondta, hogy ha egy mód van rá, decemberben is visszatér a selejtezőkre
„Egyelőre azonban még az sem biztos, hogy elutazhatok Japánba, így nem mélyültem el abban, hogy miként térek haza a felkészülésre. Meglátjuk, hogy alakul a japán bajnokság programja, amely nem igazodik az európai versenynaptárhoz, ám ha van reális megoldás, szeretnék hazatérni.”

A legnagyobb számban a kaposváriak képviseltetik magukat a keretben, akik már több mint három hete alapoznak klubjukban. A feladó, Keen Cameron elmondta, nagyon örül a közös programnak, hiszen régen találkozott a társaival, és bízik abban, hogy a januári selejtezőkön a magyar játékosok képesek lesznek jól kisegíteni a topbajnokságokban szereplő rutinosabb társakat.

A 18 fős válogatott keretbe több fiatal is meghívást kapott, akiket a kapitány folyamatosan szeretne beépíteni a csapatba. Az összetartáson nem mindenki tudott részt venni, hiszen például Baróti Árpád már Törökországban készül új csapatával, Gergye Roland viszont éppen most utazik hazafelé Görögországból, ahol csapatával ezüstérmes lett a bajnokságban, amelyet egyedüliként lejátszottak.

A magyar válogatott kerete:
Keen Cameron, Magyar Bálint (feladók), Baróti Árpád, Kalmár Ákos, Pádár Krisztián (átlók), Bozóki Bence, Deák Márk, Kiss Máté (liberók), Flachner Dániel, Gacs Dániel, Nagy József, Szabó Alpár, Szabó Márton (centerek), Blázsovics Péter, Dávid Csanád, Gergye Roland, Horváth Kristóf, Pesti Marcell (szélső ütők)