Az újakkal búcsúztatták az előző idényt Székesfehérváron

dav

A jövő jegyében zárták le a 2019-2020-as csonka idényt a női NB I újoncánál, a MÁV Előre-Bericapnál.

 

A csapatnál az edzések újrakezdése után már az új igazolások is játékra jelentkeztek, így gyakorlatilag Farkas Mihály vezetőedző már júniusban megkezdhette a munkát a lányokkal a következő idényre, hiszen két légiósukat leszámítva gyakorlatilag a teljes jövő évi keret – a frissen igazolt Ancsin Kittivel, Hackl Szilviával, Sebestyén Flórával, Sólyom Emesével – a rendelkezésére állt.

A korábbi szövetségi kapitány, aki januárban kezdte meg a munkát a csapattal, idény búcsúztató beszédében először is megköszönte a klub munkatársainak a segítséget, majd a következő idényről elmondta, hogy az NB I-es bajnokság megnyerése és az Extraligába jutás lesz a csapat célja.

Ezt követően Nagy Róbert klubelnök emelkedett szólásra, és kiemelte, hogy a csapat az első NB I-es idényében is remekül teljesített és az idény közbeni váltás sem okozott törést a csapatnál.

A keret most hathetes pihenőre vonul, s augusztus elején kezdik meg a felkészülést a szeptember végén rajtoló bajnokságra.