Kialakult az Extraliga és az NB I mezőnye

Lejárt a nevezési határidő a 2020–2021-es élvonalbeli bajnokságra. A nőknél 15, a férfiaknál 14 csapat adta be az indulási kérelmét, amelyet az MRSZ elnöksége el is fogadott.

 

A nőknél több jelentős változás is van a mezőnyben. Az Extraliga előző idénybeli csapatai közül a Jászberény csak az NB I-be, a Haladás pedig még oda sem adta be az indulási kérelmét, ezért az elit mezőnyét a bajnokság félbeszakadásakor az NB I-ben első két helyen álló balatonfüredi Szent Benedekkel és a miskolci DVTK-val töltötték fel, amelyek vállalták is a kihívást.

Ami az NB I-et illeti, itt tehát újonc lesz a Jászberény, illetve alulról a PTE-PEAC, viszont a Haladás mellett a Palota sem vállalt az indulást ebben az osztályban – pedig az előzetes szándéknyilatkozatukban még pozitívan nyilatkoztak, később azonban arra hivatkoznak, hogy a teremkövetelményeknek nem tudnak megfelelni (ezen semmit nem változtatott az eredeti kiíráshoz képest az MRSZ), végül mégsem neveztek –, így jelen állás szerint csak hét gárda alkotja majd a mezőnyt.

NŐI EXTRALIGA (8 csapat):
1. MCM-Diamant Kaposvár
DVTK
FATUM Nyíregyháza
MTK Budapest
Swietelsky-Békéscsabai Röplabda SE
Szent Benedek RA
UTE
Vasas Óbuda

NŐI NB I LIGA (7 csapat):
Budaörsi DSE
DSZC-Eötvös DSE Derecske
Gödöllői RC
Jászberény Volleyball Team
MÁV Előre-Bericap
PTE-PEAC
TFSE

 

A férfiaknál a csonka bajnokságban a legjobb hat közé jutó csapatokat a Dunaferrel egésztették még ki, így ott hét gárda indul majd, csakúgy, mint az NB I-ben, ahol a Dág, a KISTEXT és a MEAFC-Miskolc lesz majd újonc, viszont a nőkkel ellentétben a pécsiek itt nem fognak indulni.

FÉRFI EXTRALIGA (7 csapat):
DEAC SNK Kft
Dunaferr SE
FINO Kaposvár
Kecskeméti RC
MAFC-BME
Pénzügyőr SE
Vegyész RC Kazincbarcika

FÉRFI NB I LIGA (7 csapat):
Dág KSE
KISTEXT
MÁV Előre Bericap
MEAFC-Miskolc
Sümegi Röplabda Egyesület
Szolnoki Röplabda Klub
Vidux-Szegedi RSE