Négy fiatallal is szerződést hosszabbított a Diamant

Akik az elmúlt években figyelemmel kísérték az 1. MCM-Diamant Kaposvár Extraligás női röplabdacsapatának játékos-mozgását, jól tudják, hogy a klub vezetői nem csak a felnőtt magyar válogatottak és a külföldi klasszisok leigazolását tartották fontosnak a közönség-szórakoztatás és a kiemelkedő eredménye elérése miatt, hanem fiatal, tanulni és fejlődni akaró reménységek is helyet kaptak az együttes keretében. Nem lesz ez másként a 2020/2021-es évadban sem, és az egyesület kedden délelőtt négy tizenéves tehetség, Kalmár Viktória, Hegyi Bianka, Kump Aliz és Tóth Jázmin szerződés-hosszabbítását jelentette be. 
A négy fiatal a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely növendéke, és az elmúlt évadban mindannyian megmutatták, hogy komoly terveik vannak ezzel a sportággal és lehet rájuk számítani az edzéseken és az éles helyzetekben is.
A 19 esztendős Kalmár Viktória ezekben a hetekben érettségizik, így még nem tudja, milyen eredményekkel fejezi be középiskolai tanulmányait a Munkácsy gimnáziumban, az viszont már nem kérdés, hogy a feladó a követező évadban is a Diamant gárdáját erősíti majd. A korábbi utánpótlás-válogatott játékos már három éve szerepel kaposvári színekben, tavaly részese lehetett az Extraligába-kerülésnek, az idén pedig immár a magyar bajnoki dobogóért harcolt társaival.
Hegyi Bianka – aki októberben lesz 20 esztendős – négy évvel ezelőtt igazolt Kaposvárra a Nyugat-Balatoni RSE-től, és a közönség liberó és szélősütő poszton is láthatta már a fiatal sportolónőt, aki immár a Kaposvári Egyetem elsőéves hallgatója.
– Úgy érzem, a játék minden elemében fejlődtem, talán a mezőnymunkát emelném ki közülük. Viszont egyértelmű, hogy mentálisan fejlődtem a legtöbbet, hiszen megtanultam nyugodt maradni a pályán, és ezáltal jobban tudtam teljesíteni, ha erre került sor. Fantasztikus érzés volt ilyen sok szurkoló előtt játszani – összegezte az elmúlt évadot Bianka.
A saját nevelésű Tóth Jázmin tavaly nyáron, akkor még 15 esztendősen csatlakozhatott a felnőtt kerethez, és azóta nem csak a helyi közönség ismerhette meg a nevét, hanem az ellenfelek, valamint a korosztályos válogatott edzői is.
– Meglepetésként ért a hír tavaly nyáron, és ez egy elég nagy ugrás volt számomra – emlékezett vissza a Táncsics gimnázium tanulója. – Nagy megtiszteltetés volt ez a lehetőség, a fejlődésem szempontjából egy fontos állomáshoz érkeztem. Nagyon vártam a közös munkát a csapattal és az edzőkkel, és igyekeztem minden egyes edzésen bizonyítani, hogy számíthat rám a szakvezetés.
Januárban egy szépreményű, magyar utánpótlás válogatott kerettag centert igazolt az 1. MCM-Diamant Kaposvár csapata: itt folytatta pályafutását a 16 esztendős, 186 centi magas Kump Aliz. A Kalmárhoz hasonlóan Gödöllőről érkező játékos a további fejlődése érdekében döntött úgy, hogy az átigazolási időszak vége előtt klubot vált, és nem is bánta meg a döntést.
A somogyi megyeszékhelyen, a koronavírus-járvány kitörése előtt több mint 320(!) lány röplabdázott, és az elmúlt évadban a Kaposvári Röplabda Akadémia összesen tíz korosztályos csapatot versenyeztetett végig a különböző bajnokságokban. A mennyiség mellett egyre fontosabb tényező lesz újra a minőség, és az Extraligás felnőtt csapat vezetőinek nem titkolt célja, hogy az előttünk álló években a RÖAK minél több növendéke kapjon helyet a nagyok között. Szasa Nedeljkovics vezetőedző továbbra is folyamatosan figyeli az akadémia legtehetségesebb játékosait, és nem titok: aki megérdemli, az előtt továbbra is nyitva áll a felnőtt csapat kapuja.
Az 1. MCM-Diamant Kaposvár 2020/2021-es keretének eddig bejelentett tagjai: Tálas Zsuzsanna, Tatjana Matic, Szpin Renáta, Szűcs Kinga, Kalmár Viktória, Hegyi Bianka, Tóth Jázmin, Kump Aliz.