Ambrosio Melani is a Vasasnál marad a következő idényre

Újabb fiatal, saját nevelésű röplabdázóval hosszabbított szerződést a bajnoki címvédő és Magyar Kupa-győztes Vasas: Juhár Dalma és Mihály Dorka (valamint a szerb Szanja Kalicsanyin) után Ambrosio Melani is elkötelezte magát a következő esztendőre a piros-kékeknél.

 

Ambrosio Melani a 2018-2019-es, bajnoki címet hozó szezonban a vártnál talán több lehetőséget kapott, amit jó játékkal, megbízható teljesítménnyel hálált meg. Ezek után nagy reményekkel várta az elmúlt évadot, de mostani szerződéshosszabbítása kapcsán a klub honlapján elmondta, nem minden pillanatban volt biztos abban, hogy maradni fog.

„Nyolc éve itt vagyok, de annak ellenére is nehéz volt most a döntés, hogy imádom Kubát, a közösséget és a Vasast is. Sokat gondolkodtam, de a szívem azt súgta, ilyen szezonnal nem szabad itthagynom a nevelőegyesületemet, így végül hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, maradok” –, majd hozzátette, természetesen „az eszére hallgatva is így döntött volna”, ezt pedig onnan tudja, hogy amikor Sarlós Márton ügyvezetővel aláírták az új szerződést, nagy kő esett le a szívéről.

„Azóta egyre boldogabb vagyok és egyre inkább várom az új szezont” – nyilatkozta a center. A mögöttünk hagyott szezonnal kapcsolatban kiemelte, a centerek közül – akikkel a legtöbb időt töltötte a közös kondi és posztspecifikus edzések miatt – az újonnan érkezett, és ugyancsak a napokban hosszabbító Szanja Kalicsanyinnal hamar megtalálta a közös hangot, végig sokat segített neki, főleg blokkban. – „Alapvetően a többiekkel is jól kijöttem, de ő volt az, akivel meccsek előtt is átbeszéltük, mit és hogyan kéne csinálni. Örülök, hogy ő is marad”.

A maradásának egyéb okait firtató kérdésre elsősorban Jakub Gluszakot emelte ki, akivel továbbra is nagyon szeret együtt dolgozni, megbízik benne, szakmailag és emberileg is nagyra tartja, és tudja, hogy a fejlődése az ő iránymutatásával a következő szezonban is biztosított.

Kijelentette, büszke arra, hogy a Vasassal a Bajnokok Ligájában szerepelhetett, magas színvonalú meccseken, remek ellenfelekkel szemben játszhatott. A kupadöntőről elmondta, hogy bár a cseresarokból nézte végig az összecsapást, soha korábban nem érezte olyan jól magát még ott sem, mint azon a találkozón: az utolsó játszmában már alig bírtak a helyükön maradni, így nem is lehet más cél a következő idényben sem, mint megismételni a sikereket.

„Nagyon szeretném, ha jövőre összejönne a hazai dupla, emellett továbbra is szeretnék napról napra fejlődni. Remélem, minél többet játszom majd és jó lenne megint ott lenni a Bajnokok Ligája csoportkörében is. Személy szerint a gyorsaságomon szeretnék sokat javítani a következő idényben, illetve a most még olykor tapasztalható, meccsek előtti izgulást szeretném teljesen levetkőzni, mert jó lenne az első pillanattól fogva mindig felszabadultan játszani. Ebben a meccsrutin sokat segíthet” – A járványhelyzettel kapcsolatban kiemelte, nehezen éli meg a mindennapokat, a bezártságot, de a lehetőségekhez mérten igyekszik formában tartani magát: vett súlyzókat, napi 70 percet kondizik, emellett fut, biciklizik, sőt az egykoron ugyancsak röplabdázó édesanyjával közösen végzett edzések alkalmával még a labda is előkerült.