Ami az MTK-nak sikerült, az az Újpestnek nem

Két, izgalmas és fordulatos mérkőzést játszottak szombaton a női Extraligában. Az MTK-nak sikerült a nagy bravúr: hiába vezetett már 2-0-ra a Nyíregyháza a Budaörsön rendezett találkozón, végül a fővárosiak örülhettek az erőt és hitet adó sikernek. A címvédő Vasas Óbuda ugyancsak megnyerte az első és a második játszmát az UTE otthonában, itt azonban a rövidített játékrészben nem tudta megfordítani az eredményt a háló túloldalán álló együttes. A piros-kékek sikerüknek köszönhetően bebiztosították a helyüket az elődöntőben. 18 forduló után a Kaposvár az éllovas 45 ponttal a 41 pontos Nyíregyháza és a 38 pontos Vasas előtt.  

MTK Budapest – Fatum Nyíregyháza 3-2 (-19, -14, 19, 21, 13)
Budaörs, 200 néző. V.: Mezőffy, Ujházi.
MTK: Kiss G. 18, Zólyomi 15, Durst 2, Takács 22, Devaney 8, Petőváry 5. Csere: Nagy F. 1, Szalai (liberók), Lesi, Vezsenyi, Godó 1. Vezetőedző: Tóth Gábor.
Nyíregyháza: Inneh-Varga 17, Limareva 11, Lohman 10, Francesco 3, Victoriá 25, Pintér 4. Csere: Tóth F. (liberó), Vasziljeva 6, Lászlop 1, Szabó 3, Bacciottini, Tóth D. Vezetőedző: Németh Szabolcs.
A mérkőzés alakulása. 1. játszma (24 perc): 3:1, 5:3, 5:6, 9:8, 11:13, 14:16, 15:19, 18:24. 2. játszma (22): 2:0, 3:9, 4:12, 6:15, 7:19, 13:22. 3. játszma (24): 1:3, 3:6, 9:9, 13:11, 14:14, 19:15, 23:16. 4. játszma (28): 5:0, 7:4, 8:7, 11:8, 13:13, 18:15, 19:18, 22:18, 24:20. 5. játszma (17): 1:0, 3:1, 4:3, 6:6, 9:7, 10:10, 13:11, 13:13.

Tóth Gábor: Ez egy óriási bravúr, és egy tudatos játék eredménye. Szerényen megyünk tovább az utunkon, és arra fókuszálunk, hogy az Extraliga-kvalifikációt sikerrel abszolváljuk.

Németh Szabolcs: Az első két szett után megpróbáltam mindenkinek játéklehetőséget adni. Úgy tűnt, ez kényelmessé tette a csapatot, és már nem volt visszaút. Enyém a felelősség, vállalok minden kritikát a történtekért.

A hazaiakat irányító Kántor Sándor sérülés és betegség miatt fél kezdőcsapatnyi játékosára nem számíthatott, így a Vasas-nevelés Manninger Luca volt az egyik négyes ütő. A Szilágyi úti csarnokba kilátogatott mintegy 60-70 újpesti fociszurkolónak köszönhetően az első pillanattól kezdve fantasztikus volt a hangulat, ami úgy tűnt, megfogta a vendégeket, akik több, egészen amatőr hibát is vétettek. Nem volt túl magas színvonalú az összecsapás, mindkét együttes sokat hibázott, de Kostelanská támadása után a hajrát a Vasas kezdhette előnyről (18-20). A címvédő végül, ha nem is könnyen, de behúzta a szettet.
A második felvonást magabiztosabb játékkal kezdte a piros-kék együttes, és végül sikerült megdupláznia az előnyét. A színvonal nem emelkedett szemernyit sem a harmadik játszmára, a különbség annyi volt a korábbiakhoz képest, hogy az UTE pár extra pontot tudott hozni. A házigazda már 15-7-re is vezetett, és ezt a hátrányt nem tudta ledolgozni a rivális. A negyedik szett 17-17-ig volt szoros, majd a lilák jutottak el az újabb részsikerig.
A rövidített játékrészben már 8-4-re vezetett a hazai együttes, a Vasas Bleicher két ászával fordított, 12-11 után pedig a vendégek tudtak felülkerekedni. A címvédő bebiztosította elődöntős helyezését, és mivel a Nyíregyháza kikapott az MTK otthonában, ha három győzelemmel zárja az alapszakaszt, a második helyen végez.

UTE – Vasas Óbuda 2:3 (-21, -21, 17, 19, -12)
Szilágyi ú., 450 néző. V.: Jámbor, Tillmann.

UTE: Manninger 6, Nikic 8, Bagyinka 4, Kojdova 13, Carabali 15, Lacombe 15. Csere: Maurer (liberó). Vezetőedző: Kántor Sándor
Vasas: Dékány 3, Gyimes 6, Ana Tiemi 3, Kostelanská 19, Kalicanin 11, Villám 11. Csere: Juhár (liberó), Török 13, Kjelstrup 1, Bleicher R. 3, Abdulazimova 4. Vezetőedző: Jakub Głuszak

Kántor Sándor: Emelt fővel jöhettünk le a pályáról. A teljes csapatát felvonultató Vasas ellen tartalékosan felállva, betegségekkel küzdve is szépen teljesítettünk.

Jakub Gluszak: Nem volt a legjobb színvonalú mérkőzés. Az első két szettben mi futottunk az eredmény után, de sikerült fordítanunk, amikor csökkentettük a hibák számát. A harmadik játszmától kezdve nem tudom, mi történt, főleg a jó védekezés után rontottunk elképesztően sokat, pedig megvoltak az esélyeink, hogy lezárjuk a labdameneteket. Nyertünk, ez nagyon fontos, de ennél sokkal jobb színvonalon kell röplabdáznunk a továbbiakban. A holnapi nőnap alkalmából minden hölgynek sok boldogságot kívánok!

 

Női NB I:
Palota – DVTK-Fux 0:3 (–19, –20, –20)
Legtöbb pont:
Misinszki, Bleicher N. 7-7, ill. Leidgeb, Kundrák 8-8
Toma Sándor: – A mérkőzés előtt mindkét csapat tagjait virággal köszöntették a hazai vezetők, köszönjük a kedves gesztust. Próbáltam játéklehetőséget biztosítani mindenkinek, ebből kifolyólag szorosabbak lettek a szettek, de győzelmünk nem forgott veszélyben.

 

Gödöllő – Szent Benedek RA 1:3 (24, –19, –12, –11)
Legtöbb pont:
Misonova 19, ill. Dupont 17
Szalay Attila: – Az első szettre sikerült átmenteni a múlt heti formánkat, a harmadiktól viszont teljesen szétesett a nyitásfogadásunk és csak kapaszkodtunk az eredmény után. Nem tudtuk megállítani a balatonfüredieket, akiknek sok sikert kívánok a rájátszáshoz.
Andrea Milodanovics: – Hoztunk megint a három pontot, de ez egy izgalmas meccs volt, főleg az első két szett, amikor a Gödöllő nagyon jól játszott. A két légiós sokat lendített rajtuk, főleg Misonova, aki hozta a formáját, és meglepte a játékosaimat. De kivártuk, hogy elfáradjon, és onnantól kezdve mi diktáltunk. Több, mint 20 ászt ütöttünk és a meccs második felében már nem volt kérdéses a győzelmünk. Ettől függetlenül gratulálok a Gödöllőnek, ez egy nagyon jó irány, amerre haladnak, de ugyanúgy gratulálok a saját csapatomnak is, mert hozni tudta a kötelezőt. Dolgozunk tovább és készülünk a bajnokság nehezebb szakaszára.

 

TFSE – DSZC-Eötvös DSE 3:0 (24, 15, 13)
Legtöbb pont:
Villám Cs. 16, ill. Vaida 8
Leonidasz Gaitanakisz: – Először is gratulálok a csapatunknak, fontos mérkőzést játszottunk a Debrecen ellen. Az egész mérkőzésen végig koncentráltan játszottunk. Több új játékos is szerepet kapott a mai este folyamán, akik jó teljesítményt nyújtottak. Folytatjuk tovább a munkát és a következő mérkőzésre koncentrálunk. Megegyszer gratulálok a lányoknak.
Szombathy András: – Egy szettig tudtuk tartani a lépést a TFSE gyors játékával.

 

Budaörs – MÁV Előre 3:2 (23, –23, –21, 20, 14)
Legtöbb pont:
Reljics 14, ill. Busa 32
Fésüs Irén: – NYERTÜNK! Mindenki remekül játszott.
Farkas Mihály: – Nagyon őszintén mondom, hogy fantasztikus mezőnymunkát végzett a Budaörs, ugyanakkor sok esetben a nyitásaival sem tudtunk megbirkózni. Gratulálok Fésüs Irén csapatának.