Magabiztosan nyertek a csabai lányok Szlovéniában

Három játszmában győzött a Swietelsky-Békéscsaba a női röplabda Challenge-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, a szlovén Calcit Kamnik otthonában. A visszavágót február 6-án játsszák Békéscsabán.

A brse.hu beszámolója alapján Karla Klaric nyitássorozata adta meg a mérkőzés alaphangját, pillanatok alatt 0:6 állt az eredményjelzőn. Azonnal időt is kért a hazaiak szakvezetője. Ennek ellenére sem változott a játék képe, magabiztosan és határozottan játszott a BRSE, Jerkov több esetben is klasszis megoldással zilálta szét a Kamnik védelmét. A vártnál simábban nyerte az első szettet a Békéscsaba.
A második szett szlovén pontokkal kezdődött, de 4:4-nél utolértük ellenfelünket. Fej-fej mellett haladtak a csapatok, de amikor Milagros Collar elkapta a fonalat, néhány pontos vezetésre tett szert a BRSE. Aztán újabb fordulat következett, amikor a hazaiak pontgyárosa, Kostic is rátett egy lapáttal, egalizált a hazai együttes. Erre is volt válasza az ötszörös magyar bajnoknak és Karla Klaric nyitásaival behúzta a 2. etapot is a vendégcsapat.
A harmadik játékrészben sem lassított a Békéscsaba, Grbic tanári módon irányított, centerlabdáit Bodnár Dorottya váltotta zsinórban pontra. A vendégek tartottak előrébb, de nem adta fel a Calcit Kamnik 20:20-nál utolérte ellenfelét, majd a vezetést is megszerezte a szlovén alakulat. Parázs hajrá kerekedett, de helyén volt a csabai lányok esze és szíve és megfordították az állást megnyerve ezzel a szettet és a mérkőzést is.

Calcit Kamnik (szlovén) – Swietelsky-Békéscsabai RSE 0:3 (-14, -19, -23)
Kamnik, 100 néző. V: Botezatu (román), Andersen (dán)
KAMNIK: P. Marusic, Charuk 7, S. Marusic, Vovk 3, Kaker 1, Brulec Kostic 13. Csere: Janezic (liberó), Mihevc 3, Zatkovic 4, Kotnik 1, Jerala 1. Vezetőedző: Gregor Rozman
BÉKÉSCSABA: Grbic 4, Klaric 15, Pekárik 6, Collar 9, Jerkov 9, Bodnár 8. Csere: Molcsányi (liberó), Fábián, Szedmák. Vezetőedző: Vasja Samec Lipicer
Az eredmény alakulása: 1. játszma: 0:6, 4:13, 6:17, 9:20, 11:21, 14:23. 2. játszma: 4:1, 5:6, 9:8, 10:14, 17:17, 18:21, 19:24. 3. játszma: 2:4, 5:9, 6:11, 9:16, 16:18, 20:20, 23:21.

Gregor Rozman: Nagyon sok hibával kezdtük a mérkőzést. Nem tudtunk elég jól felkészülni a Békéscsaba játékából. A második szettet már jobban kezdtük, sikerült megtalálni az egyensúlyt. Az utolsó etapban kicseréltem néhány játékosomat, itt játszott a csapatom a legjobban, így sajnálom, hogy nem tudtunk legalább egy szettet elrabolni a Békéscsabától.

Vasja Samec Lipicer: Az első két szettet szépen és stabilan kontrolláltuk, a harmadik játékrészben viszont magunkra engedtük ellenfelünket. Decemberben elkezdtünk egy új típusú munkát, amely még nem érett be teljesen, de jó úton haladunk.