Légióskörkép: tucatnyi külföldi érkezett januárban – és még hol a vége

A klubok jelentős részénél az ünnepek alatt is folyt a munka, több egyesületnél is értékelték az addigi szereplést, és jónéhány csapat új külföldi játékost is igazolt, amelynek következtében tucatnyian mutatkoztak be az előző két fordulóban az élvonalban. Az átigazolási időszak január 31-én éjfélkor zárul, és várhatóan lesznek még, akik az utolsó pillanatot is kihasználják majd a keret megerősítésére. Mostani összeállításunkban így csak pillanatképet mutatunk az új igazolásokról, de február elején majd egy teljes összeállítást is olvashatnak az élvonal légiósairól.

 

A női Extraligában három olyan csapat volt, amely új játékosokat hozott: a békéscsabaiak ráadásul kettőt is: a spanyol ütő Nguema Milagros Catalina Collar és a szerb feladó, Tanja Grbics már alaposan ki is vette a részét a Kaposvár elleni győzelemből. Utóbbi a távozó amerikai Ashley Evanst váltotta. Kanadai centert igazolt az eddig csak magyar játékosokat foglalkoztató MTK is a korábban Jászberényt megjárt Katelyn Devaney személyében, míg az UTE-nál a kubai Dayami Sánchez Savont a dominikai Prisilla Rivera Brens váltotta.

A női NB I két sereghajtója is külföldiekhez nyúlt: a korábban szebb napokat is látott Gödöllői RC-ben két új szerzemény mutatkozott be a hétvégén, a korábban Újpesten és Jászberényben szereplő bolgár ütő, Irena Plamenova Misonova, illetve a venezuelai feladó, Soriana Del Pilar Pacheco Veloz személyében, és még szó van további érkezőkről is. Hétvégi ellenfelük éppen az Eötvös DSE volt, amelyben a brazil ütő, Anna Carolina Tavares Ferreira Loureiro lépett először pályára, s a hírek szerint ő sem az egyetlen külföldi lesz náluk. A MÁV Előréhez is érkezett egy amerikai center Shaun Elizabeth Crespi személyében, aki eddig ugyan még nem lépett pályára, de a pénteki, Palota elleni meccsen már debütálhat.

A férfiaknál is volt komoly mozgás: az Extraligás csapatok közül a kupagyőztes Kecskeméthez a görög Evangelosz Vaiopulosz és a szerb Igor Szubotics, a MAFC-hoz a szerb Marko Milovanovics és a bolgár Ivan Taszev Georgiev, a bajnok Vegyészhez pedig a brazil Rodrigo Moraes és a görög Dimitriosz Efraimidisz érkezett. Az alsó házban a MÁV Előre is igazolt egy brazil játékost Renan Salton személyében.