Heti program: meccsdömping az interneten

Ezen a héten sem fogunk szűkölködni röplabda-mérkőzésekben, hiszen 17 bajnoki és Magyar Kupa-mérkőzésre kerül majd sor ezekben a napokban, és a meccsek közel fele az interneten is megtekinthető lesz.

 

A Magyar Kupában már az elődöntő első mérkőzéseinél tartanak a csapatok, s ennek jegyében telik majd a szerda is: a férfiaknál a Fino a címvédő Kecskemétet, a bajnok Vegyész pedig a tavalyi döntős Pénzügyőrt fogadja a férfiaknál, míg a nőknél a bajnok Vasas látja vendégül a legutóbbi döntős Békéscsabát búcsúztató UTE-t. A kaposvári találkozót a kapos.hu-n, a fővárosi meccset a Sportstream-en lehet majd megnézni.

Az elődöntő a csütörtöki Jászberény–Nyíregyháza meccsel lesz teljes, de aznap a Haladás és az MTK Extraliga-összecsapásával megkezdődik a bajnoki forduló is. Pénteken Kaposváron lesz női rangadó, hiszen az éllovas Diamant a Békéscsabát fogadja – ezt a meccset is közvetíti a kapos.hu.

Szombaton aztán igazi meccsdömping, hiszen két női Extraliga és a teljes NB I-es forduló mellett egy férfi rangadóra is sor kerül: a MAFC–Kaposvár, illetve a Nyíregyháza–Jászberény és az UTE–Vasas meccseket ráadásul a Sportstream-en, illetve a Nyíregyházi Sportcentrum youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni. Vasárnap négy férfimérkőzésre kerül sor, s ezek közül a címvédő Kazincbarcika és a Pénzügyőr összecsapása emelkedik ki, amelyet ugyancsak a Sportdtream közvetít.

 

HETI PROGRAM:
Január 15., szerda
18:00 Fino Kaposvár – Kecskemét (férfi Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés); Tv: kapos.hu
18:30 Vegyész RC Kazincbarcika – Pénzügyőr (férfi Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés)
19:00 Vasas Óbuda – UTE (női Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés); Tv: Sportstream
Január 16., csütörtök
17:00 Jászberény – Fatum-Nyíregyháza (női Magyar Kupa elődöntő, 1. mérkőzés)
20:00 Hungast-Haladás – MTK (női Extraliga)
Január 17., péntek
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Békéscsaba (női Extraliga); Tv: kapos.hu
Január 18., szombat
17:00 MÁV Előre-Bericap – TFSE (női NB I)
17:00 Budaörs – Palota (női NB I)
18:00 Fatum-Nyíregyháza – Jászberény (női Extraliga); Tv: youtube
18:00 UTE – Vasas Óbuda (női Extraliga); Tv: Sportstream
18:00 MAFC BME – Fino Kaposvár (férfi Extraliga); Tv: Sportstream
18:00 Gödöllő – DSZC-Eötvös DSE (női NB I); Szamos utca
18:00 Szent Benedek RA – DVTK-Fux (női NB I)
December 19., vasárnap
16:00 DEAC – Kecskemét (férfi Extraliga)
16:00 MÁV Előre-Bericap – Dunaferr (férfi NB I)
16:00 Szolnok – PTE PEAC (férfi NB I)
17:00 Pénzügyőr – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Extraliga); Tv: Sportstream