Női Extraliga: három vereség után nyert újra a Vasas

Vasárnap egy mérkőzést játszottak le a női Extraligában. A bajnoki címvédő Vasas Óbuda a Jászberényt fogadta, s győzte le 3:1-re. A piros-kékek három vesztes (két BL és egy bajnoki) mérkőzés után győztek újra.

 

Női Extraliga:
VASAS ÓBUDA – JÁSZBERÉNY 3:1 (9, –29, 18, 13)
Legtöbb pont: Abdulazimova 24, ill. Szilcsenkova 17
Jakub Gluszak: – A mérkőzés elejétől fogva nagyon agresszíven játszottunk, ennek köszönhetően nyertük meg olyan nagy különbséggel az első szettet. A második játszma nagy részében is jól teljesítettünk, ám a hajrában idegessé váltunk, illetve ebben a periódusban remekül játszott a Jászberény. Számomra az a lényeg, hogy a harmadik játszmától kezdve végig kontroll alatt tartottuk a mérkőzést.
Makai Péter: – Ez az eredmény a realitás a két csapat között. Elismerésem a Vasasé, de a játékosaimé is, a két szettben nyújtott teljesítményük miatt. A másik két játszmában azonban valamilyen szinten értékelhetetlen. Az első játékrészben a szokásostól eltérő szerkezetben játszottunk, de nem emiatt volt az ilyen sima, hanem egyszerűen azért, mert fejben nem voltunk benne a meccsben. Két olyan állás volt, amelyen több mint tíz pontra beragadtunk és ez egy ilyen csapat ellen nagyon sok.

 

Az első labdamenetekben fej fej mellett haladtak a felek, de amikor tanítványai egymás után hármat rontottak, Makai Péter időt kért. A vendégek csúnyán beragadtak egy állásba, így mesterük ismét jelzett. Abdulazimova szerváival nem tudtak mit kezdeni a berényiek, azeri válogatott centerünk egészen 21-ig nyitott – a szett nem sokkal később, egy berényi hibával 16 perc alatt ért véget (25:9).

A második felvonást stabilabb nyitásfogadással és erőteljesebb támadásokkal kezdte a Jászberény, amely vezetett is. Ana Tiemi kétszer is átdobta a labdát második érintésre, Abdulazimova pedig elemében volt, így a sima első játszma után jó mérkőzés kerekedett a találkozóból. Szilcsenkova egymás után három pontot szerzett, Gluszak azonnal időt kért. Trine Kjelstrup támadásával egyenlített a Vasas, majd a helyére érkező Villám Lilla jó nyitása után egy maratoni labdamenetet nyertek Abdulazimova blokkjával. A sáncmunka egész mérkőzésen remek volt, és bár 23:22-re még a hazaiak vezettek, egy kommunikációs hiba miatt a jászságiak jutottak szettlabdákhoz, amiből hiába hárítottak ötöt is – egy lehetősége a Vasasnak is akadt –, a vendégek egyenlítettek (29:31).

A piros-kékek a harmadik etapot is rosszul kezdték, de egy vitatott bírói döntés kellően felpaprikázta a hangulatot ahhoz, hogy pillanatok alatt egyenlítsenek. Két hiba után következett egyből Gluszak időkérése. Megmaradt a meccs hullámzása, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A végjáték Vasas-előnnyel kezdődött és ezt már nem adták el (25:18).

A negyedik felvonásban ott folytatták, ahol előtte abbahagyták, így 7:3-nál Makai Péternek volt mondandója. Megint szinte minden bejött a csapatnak, így gyorsan hatalmasra nőtt a különbség. A hajrára érkezett Bleicher Réka, Villám Lilla, Ambrosio Melani és Hajós Aliz is, de ez sem változtatott a tényen: a meccs nagy részében jól játszva tartotta otthon a három pontot a Vasas (25:13).

(vasasvolleyball.hu)