Női Extraliga: tovább mélyülhet a szakadék

Két mérkőzést játszottak le pénteken a női Extraligában. Bár a vendég MTK-nak sorozatban négy szettlabdája is volt Kaposváron a második szettben, a házigazdák végül így is 3:0-ra nyertek, csakúgy, mint a Békéscsaba Jászberényben, ahol a vendégek vezetőedzője egy piros lapot is begyűjtött. A két eredmény egyben azt is jelenti, hogy nem csökkent, sőt szombaton tovább nőhet a távolság a bajnokságban az első négy és az 5-8. helyen álló csapatok között.

 

Női Extraliga:
1. MCM Diamant Kaposvár – MTK 3:0 (17, 24, 14)
Legtöbb pont: Kliszura 16, ill. Petőváry 10
Szasa Nedeljkovics: – Sokat kivett belőlünk a múlt heti két mérkőzés, ami meglátszott a mai teljesítményünkön. A második szettben azonban így is tudtunk újítani.
Tóth Gábor: – Kísértett minket a Haladás elleni meccs. Nagy kár a második játszmáért, de úgy gondolom, így is partban voltunk egy négybe igyekvő csapattal.

 

Jászberény – Békéscsaba 0:3 (–22, –14, –15)
Legtöbb pont: Tóth E. 10, ill. Klaric, Dapic 12-12
Makai Péter: – Az első szett még tapogatózó játékot hozott, mindenki próbálta megtalálni a másik gyengepontját. Annak ellenére is többet vártam a találkozótól, hogy az első számú feladóm, Shafagat Alishanova sajnos nem állt a rendelkezésünkre. Eleinte nyitásfogadásban, támadás-befejezésben még jól dolgoztunk, aztán viszont kiütközött a rutintalanság. A Békéscsaba azt játszotta, amire számítottunk, sajnos védekezésben fegyelmezetlenek voltunk és a 3:0-s vereségünkhöz nagyban hozzájárult az is, hogy a „nagyágyúink” gyengén teljesítettek.
Vasja Samec Lipicer: – Az eredmény alapján úgy tűnhet, hogy könnyű mérkőzés volt, de nem így éltem meg. Nagy szerencsénk volt, hogy nagy nehezen meg tudtuk nyerni az első szettet. Ezután sem változott sokat a játékunk színvonala, a Jászberény ugyanakkor a második játszmától többet hibázott és elvesztette az önbizalmát.

(Nemzeti Sport)

 

Az MRSZ Versenybizottsága utólag 3:0-ra (75:0) módosította a múlt pénteki Vasas Óbuda–UTE női röplabda Extraliga-mérkőzés végeredményét. A találkozót a pályán is 3:0-ra (25:23, 25:20, 25:22) nyerte a Vasas, ám a második szettben 10:4-nél Kántor Sándor, a vendégek szakembere rosszul cserélt: az Újpestnél csak egyetlen magyar játékos volt a pályán, a szabályok szerint pedig a mérkőzés minden labdamenetében egy csapatban legalább két magyarnak kell szerepelnie. Az MRSZ az eset kivizsgálása után módosította a végeredményt.

 

HETI PROGRAM:
November 16., szombat
17:00 MÁV Előre-Bericap – Palota (női NB I)
18:00 Hungast Haladás – Vasas Óbuda (női Extraliga)
18:00 Gödöllői RC – Budaörs (női NB I)
18:00 Szent Benedek – TFSE (női NB I)
November 17., vasárnap
15:00 Fino Kaposvár – Pénzügyőr (férfi NB I); Tv: M4 Sport
16:00 PTE PEAC – MAFC-BME (férfi NB I)
16:30 Sümeg – Kecskemét (férfi NB I)
16:30 Szolnok – Dunaferr (férfi NB I)
18:00 DEAC – MÁV Előre (férfi NB I)