Heti program: Vegyész a Challenge Kupában, Fino–PSE az M4 Sporton

Ezen a héten is széles lesz a paletta röplabdában, hiszen nemzetközi kupamérkőzésre is sor kerül, befejeződik a Magyar Kupa nyolcaddöntője, de már kezdődik a negyeddöntő is, és természetesen folytatódik a bajnokság.

 

Hétfőn ugyan szünnap lesz a programban, de kedden a Vasas fogadja a Haladást a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágóján. Ezt a mérkőzést a sportstream csatornán is meg lehet tekinteni.

Szerdán a bajnok Vegyész RC Kazincbarcika lép pályára Törökországban, a Challenge Kupa selejtezőjében a Balkán Kupa győztese, a Tokat Belediye Plevne otthonában. Emellett – bár még le sem játszották a nyolcaddöntő összes meccsét a férfi Magyar Kupában – megkezdődik a negyeddöntő, mégpedig a címvédő Kecskemét debreceni vendégjátékával.

Csütörtökön a Fatum-Nyíregyháza fogadja az UTE-t a női Extraligában, és ekkor játssza le a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének utolsó meccsét a MÁV Előre és a Sümeg. Pénteken újabb két Extraliga-meccsre kerül sor: az MTK látogat Kaposvárra, a Békéscsaba pedig Jászberénybe (előbbi meccset a kapos.hu honlapon lehet majd megtekinteni).

Szombaton megint összecsap a Haladás és a Vasas, de ezúttal a bajnokságban, emellett pedig három további NB I-es találkozóra is sor kerül. A vasárnap a férfiaké, hiszen öt találkozót is rendeznek majd az NB I-ben, amelyek közül kiemelkedik az előző idényben bronzérmes Fino Kaposvár és az ezüstérmes Pénzügyőr összecsapása, amelyet az M4 Sport is közvetít.

 

HETI PROGRAM:
November 12., kedd
19:00 Vasas Óbuda – Haladás (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó); Tv: sportstream
November 13., szerda
17:00 Tokat (török) – Vegyész RC Kazincbarcika (férfi Challenge Kupa-selejtező, 1. mérkőzés)
19:15 DEAC – Kecskeméti RC (férfi Magyar Kupa-negyeddöntő, 1. mérkőzés)
November 14., csütörtök
18:00 Fatum Nyíregyháza – UTE (női Extraliga)
19:00 MÁV Előre-Bericap – Sümeg (férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő, visszavágó)
November 15., péntek
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – MTK (női Extraliga); Tv: kapos.hu
19:00 Jászberény – Békéscsaba (női Extraliga)
November 16., szombat
17:00 MÁV Előre-Bericap – Palota (női NB I)
18:00 Hungast Haladás – Vasas Óbuda (női Extraliga)
18:00 Gödöllői RC – Budaörs (női NB I); Tungsram-csarnok
18:00 Szent Benedek – TFSE (női NB I)
November 17., vasárnap
15:00 Fino Kaposvár – Pénzügyőr (férfi NB I); Tv: M4 Sport
16:00 PTE PEAC – MAFC-BME (férfi NB I)
16:30 Sümeg – Kecskemét (férfi NB I)
16:30 Szolnok – Dunaferr (férfi NB I)
18:00 DEAC – MÁV Előre (férfi NB I)