Női Extraliga: megszenvedett, de nyert a Fatum Jászberényben

A női Extraliga csütörtöki mérkőzését a Fatum Nyíregyháza nyerte meg Jászberényben, azonban a hazaiak az első szettben alaposan meglepték a kupagyőztest és később is egyenrangú partnerei voltak a vendégeknek.

 

Női Extraliga:
Jászberény – Fatum-Nyíregyháza 1:3 (20, –18, –17, –22)
Legtöbb pont: Ventura 14, ill. Varga E. 24

A bajnokságot remekül kezdő nyírségiek figyelmetlenül indították a berényiek elleni mérkőzést. Noha a hazaiak 6:3-as hátrányban szerezték meg az első, önerőből született pontjukat, később megmutatták, hogy mire képesek: Katyerina Szilcsenkova, Tóth Eszter és Shafagat Alishanova pontjaira építve fordítottak. Hollósy László 11:10 után rövid időn belül kétszer is időt kért, ám egyik sem szakította meg a jól blokkoló jászságiak ritmusát, akik Borsos Lili ász szervájával meglepetésre megnyerték az első játszmát

A második szettben már egyértelműen a vendégek irányították a játékot. Barbora Kosekováék remekül nyitottak, sokkal kevesebb ütést rontottak, mint korábban és Inneh-Varga Eliza, valamint Pilar Victoria vezetésével nagy előnyt harcoltak ki, ami később csökkent ugyan, de Olena Limareva jó szervája lezárta a játszmát. A hazaiak küzdöttek a folytatásban is, de a kupagyőztes összességében magabiztosan őrizte meg veretlenségét a bajnokságban.

Makai Péter: – A lányok nagyon jól edzettek a héten és megfelelő alázattal és agresszíven játszottak az első játszmában. Törvényszerű volt, hogy a második szettben egy kicsit le fogunk ülni. Ekkor és a harmadik játszmában nem úgy jöttek össze a nyitásfogadásaink és a támadás-befejezéseinkbe is hiba csúszott. A negyedik szettben volt egy furcsa játékvezetői ítélet és döntő szituációban ez a csapat ezt még nem bírja el. Annak ellenére, hogy nem sikerült a pontszerzés, elégedett vagyok a játékosaimmal.

Hollósy László: – Dicséret illeti a Jászberényt, hiszen eksztázisban játszott, nem véletlenül hullajtott ellene pontot a Vasas és az UTE is. Nyitásban sikerült megtalálnunk azt az embert, akire nyomást tudtunk helyezni és ezáltal instabillá vált a Jászberénynek a sideout játéka. A második szettől sokkal feszesebb védekezést kértem akár sáncban, akár a sánc mögötti területeken. Sokkal több mezőnyvédekezésből induló támadást tudtunk kierőszakolni és innentől átvettük a kezdeményezést.

 

HETI PROGRAM:
November 8., péntek
18:00 Békéscsabai RSE – 1. MCM-Diamant Kaposvár (női Extraliga)
19:00 Vasas Óbuda – UTE (női Extraliga); Tv: sportstream
19:00 Szolnoki RK – Pénzügyőr SE (férfi NB I)
19:30 Diósgyőri VTK-Fux – Szent Benedek RA (női NB I)
20:00 Vidux-Szegedi RSE – PTE-Pécsi EAC (férfi NB I)
November 9., szombat
15:00 DSZC-Eötvös DSE – Gödöllői RC (női NB I)
16:00 Debreceni EAC – Dunaferr SE (férfi NB I)
17:00 Palota – Budaörsi DSE (női NB I)
18:00 MTK Budapest – Hungast Haladás (női Extraliga)
18:00 TFSE – MÁV Előre-Bericap (női NB I)
November 10., vasárnap
16:00 MÁV Előre-Bericap – Fino Kaposvár (férfi NB I)
16:30 Sümegi RE – MAFC-BME (férfi NB I)
17:00 Vegyész RC Kazincbarcika – Kecskeméti RC (férfi NB I)