Két pont után most már győzött is a Jászberény

A női Extraliga pénteki mérkőzésén a Hungast Haladás Jászberénybe látogatott. A házigazdák a Vasas és az Újpest ellen megszerzett bravúros pontok után három magabiztos játszmában megszerezték első győzelmüket is.

 

Női Extraliga:
Jászberény Volleyball Team – Hungast-Haladás 3:0 (15, 14, 16)
Legtöbb pont:
Tóth E. Bulajics 12-12, ill. Vacsi 12
Makai Péter: – A győzelmet annak köszönhetjük, hogy a lányok nagyon akartak, emellett maximálisan koncentráltak és nagyon alázatosak is voltak. Arra mi sem számítottunk, hogy ilyen könnyű pontokat tudunk majd szerezni. Arra készültünk, hogy teljes mértékben megdolgozunk a saját pontjainkért, de ilyen a röplabda.
Leiszt Máté: – Nem szeretnék kifogásokat keresni, de ezen a héten gyakorlatilag csak sáskajárás nem sújtotta a csapatomat; volt olyan játékosom, aki betegség miatt a meccs előtti napon hagyta el a kórházat. A Jászberény a saját játékát játszotta és erre is készültünk, de ez most nem látszott a játékunkon. Nem tudok haragudni a lányokra, mert örülök, hogy egyáltalán ki tudtunk állni erre a mérkőzésre.
(jbrk.hu)

 

Férfi Magyar Kupa-nyolcaddöntő:
TFSE – Fino Kaposvár 0:3 (–14, –16, –11)
Továbbjutott a Kaposvár

Visszavágó:
Vidux-Szegedi RSE – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (–13, –15, –17)
Továbbjutott a Vegyész kettős győzelemmel

A negyeddöntő párosítása (ágrajz szerint):
Dunaferr/Szolnok (3:0; november 5.) – VRCK
MAFC-BME – Pénzügyőr SE
Sümeg/MÁV Előre (0:3; november 14.) – Fino Kaposvár
Debreceni EAC – Kecskeméti RC

HETI PROGRAM:
Október 26., szombat
15:00 DSZC-Eötvös DSE – MÁV Előre-Bericap (női NB I)
18:00 MTK Budapest – Vasas Óbuda (női Extraliga)
18:00 Szent Benedek-Balatonfüred – Gödöllői RC (női NB I)
18:00 TFSE – Palota (női NB I)
Október 27., vasárnap
16:00 MÁV Előre-Bericap – Pénzügyőr (férfi NB I)
16:30 Dunaferr – Fino Kaposvár (férfi NB I)
17:00 Vegyész RC Kazincbarcika – Sümeg (férfi NB I)
18:00 Debreceni EAC – Szolnok (férfi NB I)
18:30 DVTK Fux – Békéscsabai RSE (női Magyar Kupa-nyolcaddöntő, 1. mérkőzés)
19:00 MAFC-BME – Vidux-Szegedi RSE (férfi NB I); Tv: Sportstream.hu