Férfi NB I: vasárnapi vendégsikerek

Két mérkőzést játszottak le vasárnap a férfi NB I A-csoportjában. A Tomanóczy Tibor által irányított junior-válogatott a MAFC-tól szenvedett háromjátszmás vereséget Rácalmáson, míg a bajnoki címvédő Kazincbarcika Szegeden is győzni tudott az újonc ellen, bár a hazaiak két szettet is viszonylag szorossá tudtak tenni.

 

Férfi NB I, A-csoport:

Junior válogatott – MAFC-BME 0:3 (–15, –17, –10)
Tomanóczy Tibor:
– Nagyon-nagyon sokat kell még dolgoznunk…
Nagy Péter: – Azt játszotta a csapat, amit megbeszéltünk. Azt kértem tőlük, hogy az első pillanattól kezdve precíz legyen a mezőnyvédekezésünk és a köztes játékunk, amit maximálisan betartottak. A nyitásaink is nagyon kemények és határozottak voltak, az ellenfél pedig sokat hibázott, így magabiztosan nyertük a mérkőzést. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével.

Vidux-Szegedi RSE – Vegyész RC Kazincbarcika 0:3 (–19, –19, –16)
Nusser Elemér:
– Ezt várom a fiúktól, hogy a szezon hátralévő meccsein is így küzdjenek, hajtsanak. Ha így játszunk a folytatásban is, nem lehetnek gondjaink a kiesési rangadókon.
Marek Kardos: – Teljesítettük azon céljainkat, melyeket elterveztünk a találkozó előtt. Végig kézben tartottuk az összecsapást, aminek köszönhetően hoztuk a három pontot.