Idén is csatlakozott a BRSE az Európai Mobilitási Hét programjához

Az ötszörös magyar bajnok, tavaly a CEV Kupában legjobb 4 közé jutott klubnál a kerékpár a leggyakrabban használt közlekedési eszköz a mindennapok során. Egyrészt Békéscsaba Megyei Jogú Város egyedülálló lehetőségekkel rendelkezik ebben a tekintetben, szinte az egész várost behálózzák a jó minőségű kerékpárutak. Másrészt pedig a játékosok és a klubnál dolgozó szakemberek igyekeznek jó példát mutatni, ezzel is elősegítve a környezettudatosság növelését, valamint a fenntartható városi közlekedés népszerűsítését.

Az Európai Mobilitási Hét programjához kapcsolódó Autómentes Nap minden évben nagy népszerűségnek örvend a békéscsabaiak körében. A város önkormányzata ebben az évben is egész napos programokkal készül minden korosztály számára szeptember 22-én, vasárnap.

A BRSE évek óta elkötelezett támogatója azon rendezvényeknek, melyek a környezettudatosságot népszerűsítik.

– 5 éve jött az ötlet, hogy támogatóink segítségével, minden játékosunknak és a szakmai stáb tagjainak egyedi a nevükkel és a számukkal ellátott kerékpárt biztosítsunk. Ismereteink szerint a projekt ötletét azóta Európa több országában is átvették, ami örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket. A klub számára kiemelten fontos a fenntartható fejlődés, szeretnénk a jövő generációjának jó példát mutatni. Békéscsabán nagyszerű a kerékpáros infrastruktúra, az előző évek során jelentős fejlesztések valósultak meg a magyar kormány és az Európai Unió által biztosított forrásokból – fejtette ki Baran Ádám, a BRSE elnöke.

 Az egyesület játékosai nap, mint nap kerékpárral járják a várost és érkeznek edzésre. A BRSE amerikai feladója, Ashley Evans évek óta odafigyel a környezetbarát életvitelre. 

– Nagyon hálás vagyok, hogy az elkövetkezendő hónapokban egy olyan városban élhetek, ami a legegyszerűbb, a leghatékonyabb és a legkörnyezetbarátabb közlekedési formát, a kerékpározást használhatom. Nagyon jó érzés, hogy edzésre menet, és edzésről jövet érzem ahogy a szél simogatja és a nap süti az arcomat. Fontosnak tartom megmutatni a legifjabbaknak, hogy jó kint játszani, jó aktívnak lenni és ennek egyik legegyszerűbb módja a kerékpározás – fogalmazott Ashley Evans.

A klub saját nevelésű játékosa, Glemboczki Zóra számára nem ismeretlen a kerékpározás, mint mondta: természetesnek tartja, hogy reggel felszáll a kerékpárjára és elmegy vele az edzésre vagy az iskolába.

– Békéscsabán ez megszokott, mindennapos dolog, hogy a bicikli a legfőbb eszközünk a közlekedéshez, hiszen kiváló kerékpárút hálózatnak köszönhetően könnyen el tudok jutni a város egyik pontjából a másikba. Itt születtem, így nekem ez természetes, de jó látni, hogy más környezetben szocializálódott csapattársaim is mennyire élvezik, arról nem is beszélve, hogy így kevésbé szennyezzük környezetünket – mondta a fiatal nyitásfogadó ütő.