“Már most úgy néz ki, hogy a románok és a horvátok ellen telt ház lesz”

Az MRSZ főtitkára, Ludvig Zsolt az M4 Sportnak adott interjút pontosan két héttel a budapesti női röplabda Európa-bajnokság rajtja előtt.

 

„Minden nap ezzel kelünk, ezzel fekszünk, minden napunkat kitölti az Európa-bajnokság és már az augusztus 23-i nyitónapra is megéri kilátogatni, hiszen a budapesti csoport mind a hat csapata pályára lép a Papp László Sportarénában” – nyilatkozta.

Bizony, ráadásul nem is akármilyen csapatok érkeznek a magyar fővárosba: a csoportfavoritok az Eb-ezüstérmes és olimpiai 4. hollandok, de jó erőt képvisel az előző Eb-n házigazdaként negyedik azeri, valamint a mindig nagy rivális román és horvát válogatott is. Az észtek újoncok, de épp ezért rájuk is nagyon figyelni kell, pláne a nyitómérkőzésen.

„Nagyon jól fogynak a jegyek a budapesti Eb-re” – emelte ki Ludvig Zsolt. „Látható, hogy érdeklődnek a sportág iránt, ami a különböző promóciós akcióknak is köszönhető és már most úgy néz ki, hogy telt házat kell hirdetni a románok, valamint a horvátok elleni mérkőzésre!”

A teljes beszélgetést ITT nézheti meg:
https://www.m4sport.hu/…/a-savaria-kupan-tartja-eb-foprobaj…

Az M4-es interjú során arról is szó esett, hogy az Európa-bajnokság egyfajta mérföldkő is a sportág életében, célja az is, hogy sok gyerek kilátogasson a sportcsarnokba és kezdjen el röplabdázni. Ezzel kapcsolatban Ludvig Zsolt megjegyezte: „A magyar röplabdázásban az utóbbi években rengeteg pozitív folyamat indult meg, nagyon sok gyerek röplabdázik, a versenyengedéllyel rendelkező sportolói létszám 15 ezer fő fölött van, ez pár éve még csak ennek a töredéke volt. A bajnokságok színvonala is emelkedett és az élvonalbeli pontvadászatok mérkőzései az M4 Sportnak köszönhetően sok nézőhöz el is jutnak, ami szintén segítség a sportág népszerűsítésében.”

Ami pedig az Eb-t és a magyar válogatottat illeti: a kontinenstorna előkészületei már két éve tartanak. Az idei Európa-bajnokság nemcsak Magyarországnak, de az európai szövetségnek is új lesz, hisz először rendez négy ország és vesz részt 24 csapat. Ludvig Zsolt főtitkár reméli, hogy a torna egésze alatt, így beleértve a budapesti csoportot is, minden a terveknek megfelelően alakul és a magyar válogatott is sikeresen szerepel.

A csapat a Savaria Kupán tartja az Eb-főpróbát, a Ludvig Zsolttal készített interjú előtt ezzel kapcsolatban is láthatnak egy összeállítást, amelyben Bodovics Hanna, a válogatott centere és Jan De Brandt szövetségi kapitány nyilatkozik a fenti videóban!

A válogatott programja az augusztus 23-án kezdődő budapesti Európa-bajnokságon:
08.23. P 20.30 HUN-EST
08.24. Szo 20.30 HUN-ROM
08.26. H 20.30 HUN-AZE
08.28. Sze 18.00 HUN-CRO
08.29. CS 18.00 HUN-NED

Jegyek még kaphatók: https://www.eventim.hu/…/noi-roplabda-europa-baj…/event.html