Ukrán négyesütőt szerződtetett a Fatum-Nyíregyháza

Újabb játékos szerződtetését jelentette be a Fatum-Nyíregyháza Magyar Kupa-győztes és bajnoki ezüstérmes női röplabdacsapatának vezetése. A 27 éves, 182 cm magas Olena Lymerva Flink Ukrajnából érkezik Nyíregyházára.

A négyesütő szülővárosában, Severodonetskban kezdett el röplabdázni, után sokáig az Ukrán Szuper Ligában játszott, miközben a helyi egyetemen tanult. Röplabdás légiós pályafutását 2014-ben kezdte el, akkor a finn bajnok LP Viesti csapatába igazolt, ahol rögtön az első szezonban már a Bajnokok Ligájában is játszhatott. A Finnországban töltött két év alatt sikerült egy bajnoki és egy kupa-aranyat nyernie. Utána egy évet játszott Törökországban, majd az olaszok másodosztályú Soverato csapatában. Egy rövid török kitérő után az elmúlt szezonban ismét Finnországban játszott, ahol még egy bajnoki arannyal gyarapodott az éremkollekciója.

– Még nem tudok túl sokat a magyar röplabdáról, de azt látom, hogy évről évre erősebb csapataitok vannak. A magyar együttesek egyre jobb eredményeket mutatnak az európai kupákban és úgy gondolom, hogy a magyar bajnokság is nagyon erős lesz. Hollósy Lászlót még Finnországból ismerem, hiszen akkor edzősködött ott, amikor én is ott játszottam. Szóval így könnyű volt a döntés, hiszen tudom, hogy kivel fogok együtt dolgozni. Tetszett, hogy minden nagyon profi ebben a klubban, a stáb, a csarnok, a körülmények, mind mind elsőosztályú. Szeretném magam kipróbálni egy új bajnokságban és a CEV-kupában is. A következő szezonnal kapcsolatban magasak az elvárásaim. Szeretném megnyerni  a Fatum-Nyíregyházával  a bajnokságot, a kupát és minél továbbmenni a nemzetközi porondon. Még mindig szeretnék  új dolgokat tanulni és maximumot nyújtani a csapatért. Nagyon izgatott vagyok, hogy egy új országba jövök és új emberekkel találkozhatok és kipróbálhatom a képességeimet egy másik bajnokságban. Természetesen mindent meg fogok tenni a nyíregyházi csapatért, hogy egy nagyszerű és sikeres szezonunk legyen. Találkozunk augusztusban – nyilatkozta az új szerzemény a nyíregyháziak közösségi oldalán.