Több mint egy egyszerű harcos – interjú Pekárik Eszterrel

A Békéscsaba 21 éves centere, Pekárik Eszter már fiatalon átélhette, milyen felnőtt magyar röplabdabajnoknak lenni. Bár a válogatottban World Grand Prix és Európa-liga mérkőzéseken több alkalommal is pályára lépett, az Eb-megméretés még várat magára.

Egy évvel azt követően, hogy 2017-ben a Vasasból a Békéscsaba együtteséhez szerződött, Pekárik Eszter már bajnoki címet ünnepelhetett a csabaiakkal. A veszprémi születésű játékos tehetségére nemcsak a klubjaiban, hanem a felnőttválogatottban is hamar felfigyeltek: Jan de Brandt és Alberto Salomoni kapitányi korszaka alatt is tagja volt az Európa-bajnokságra készülő kereteknek, s bár ezen a két kontinenstornán végül nem vett részt, 2017-ben, mindössze 20 évesen már World Grand Prix mérkőzéseken, 2018-ban pedig Európa-liga találkozókon bizonyította tehetségét. Tavaly decemberben egy CEV-kupa találkozón súlyosan megsérült, így kérdésessé vált, mikor csatlakozhat az Európa-ligára és a sportág európai csúcseseményére, az Eb-re készülő válogatott keret többi tagjához. Eszter akaraterejének, kitartásának – és természetesen az orvosi stábnak – köszönhetően azonban hamar felépült sérüléséből, és az Extraligában a 3. helyért folytatott párharc utolsó mérkőzésen visszatért a pályára.

− Hogyan lehet az, hogy nem is olyan régen még rehabilitációs edzéseket látogattál, május végén pedig már a franciák elleni Európa-liga mérkőzésen kilenc ponttal járultál hozzá a válogatott győzelméhez?

− December elején a már korábban operált térdem újra megsérült, de szerencsére egy héten belül meg tudták műteni, így hamar elkezdhettem a rehabilitációs foglalkozásokat. Felkészült orvosi stáb segített abban, hogy minél gyorsabban felgyógyuljak, a szemem előtt pedig csak egy cél lebegett: minél előbb visszatérni a pályára, mert ott akartam lenni az Európa-liga mérkőzéseken és az Eb-n is.

− Amikor a télen megsérültél, azt nyilatkoztad, hogy még a 2018-2019-es szezonban újra játszani fogsz, és ahogyan a reklámban elhangzik: úgy is lett. Rád vall ez az optimizmus?

− Részben igen, de inkább úgy mondanám, hogy egy fontos célt tűztem ki magam elé, amely sokat segített a gyógyulásban. Mindig látni kell a fényt az alagút végén, és ennek köszönhetem, hogy az idény végén az utolsó, UTE elleni 3. helyért vívott mérkőzésünkön már kaptam egy kis játékidőt, a franciák elleni Európa-liga mérkőzésen viszont már az egész meccsen játszottam, aminek nagyon örültem.

− Viszonylag fiatalon lettél a Békéscsabával bajnok, ezt hogyan élted meg?

− A 2017-2018-as szezon több okból is sikeres volt, én pedig nem számítottam arra, hogy kezdőként számítanak majd rám. Nagyon sokat fejlődtem abban az idényben, és hab volt a tortán, hogy a MEVZA-kupa mellé a bajnokságot is megnyertük, ami felejthetetlen élmény volt. Minden sportoló számára az egyik legfontosabb célkitűzés, hogy hazája bajnokságában első legyen, szerencsére ezt nagyon fiatalon sikerült elérnem.

− A Békéscsaba öt éven át tartó hazai hegemóniáját a Vasas törte meg az idén. Hogyan értékeled az elmúlt bajnoki szezont?

− Sajnos nem tudtuk elérni a magunk elé kitűzött célokat, de nem búslakodom, mert a sérülésem ellenére nekem ez az évad így is hasznos volt. Szeretnék még több bajnoki címet gyűjteni, ez lesz a célunk az ősztől kezdődő új szezonban is.

− A Békéscsabát négyen képviselitek a válogatott bő keretben, ennél több játékost csak a Vasas ad a válogatottnak. Hűen tükrözi ez a jelenlegi hazai erőviszonyokat?

− Annyiban mindenféleképpen, hogy mindkét klubban a sok külföldi mellett számos magyar játékos is megtalálható, így ebből a két csapatból a kapitánynak talán valamivel nagyobb a merítési lehetősége.

− Már 2015-ben és 2017-ben is tűzközelben voltál, mégsem utaztál ki az Eb-re. Mi történt?

− Egyszerűen nem kerültem be az utazó keretbe. Nyilván nem érintett jól, de még több motivációt adott arra, hogy a következő, hazai társrendezésű Eb-n mindenféleképpen ott lehessek. Túl sok időm nem volt a búslakodásra, hiszen újabb kihívások vártak rám, 2017-ben kerültem a Békéscsabához, és tudtam, hogy ott is helyt kell állnom.

− Jan De Brandt nagyon bízik a fiatalokban. Szokott veletek erről négyszemközt beszélni?

− Igen, a mostani szezon közben többször is beszéltünk, elsősorban akkor, amikor sérült voltam. Sokszor kérdezte, hogyan halad a felépülésem, mikor leszek újra teljes értékű játékos, és többször is megnyugtatott, hogy ha május elejére éppen nem vagyok még teljesen egészséges, később úgyis behív a válogatottba. Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy ennyire bízik bennem, és hogy számít rám, amit jó játékkal szeretnék meghálálni.

− A center poszton Bodovics Hannával ketten képviselitek a Békéscsabát, ráadásul mindketten huszonkét évesek vagytok. Jut majd mindkettőtök számára hely az Eb-csapatban?

− Nehéz lenne ezt most megmondani, hiszen az Eb még nagyon messze van. Az Európa-ligában Jan mindig rotálja a csapatot, így mindenkit kit tud próbálni. Hannával a pályán és a pályán kívül is nagyon jóban vagyunk, egészséges versengés alakult ki közöttünk. Majd meglátjuk, hogyan alakul, én abban bízom, hogy mindketten ott leszünk a kontinensbajnokságon.

− Milyen terveid vannak a játékos-pályafutásoddal kapcsolatban? 

− Tavaly kétéves szerződést kötöttem a Békéscsabával, így biztos, hogy egy évet még ott maradok. A jövővel kapcsolatban nem tudok mit mondani, most a soron következő válogatott mérkőzések a fontosak.

− Németh Anett már tizennyolc évesen külföldre igazolt, te pedig „már” huszonkét éves vagy. Jelent ez bármit is?

− Egyáltalán nem érzem úgy, hogy bármiről is le lennék maradva, főleg ha arra gondolok, hogy a magyar bajnokság milyen sokat erősödött az elmúlt két évben. Ma már itthon is nagy a kereslet a magyar játékosok iránt, így lehetőségünk van erős csapatokban játszani. Természetesen szeretném egyszer külföldön is kipróbálni magam, hiszen az egy teljesen más világ, de csak akkor, ha úgy érzem, készen állok rá.

Márványkövi Ferenc