Vasárnap visszavágott férfiválogatottunk a ciprusiaknak

Lejátszotta második felkészülési mérkőzését az Európa Ligára készülő férfiválogatottunk. A mieink a ciprusi edzőtábor során ezúttal is a házigazdák válogatottjával csapott össze, s ezúttal 3:0-ra nyertek, csak a ráadás, negyedik játszmát veszítették el, azt is nagy csatában.

 

Ezúttal városnézés volt a programja a mieinknek a délelőtt folyamán, a csapat szétnézett Nicosia belvárosában, többen pedig átmentek a török régióba is. Sajnos Bozóki Bence megbetegedett, enyhe hőemelkedéssel és hasmenéssel bajlódik, ezért ő nem állt Bogdan Tanase rendelkezésére, sőt, még a mérkőzésre sem ment ki, hanem a szállodában maradt.

Ennek ellenére ezúttal egy egészen más meccs volt ez a mai, mint egy nappal korábban: az első és a második játszmát is magabiztosan nyerte csapatunk, csak a harmadikban szorongatták a mieinket, de végül 25:23-ra ezt is megnyerték. A két szövetségi kapitány megállapodása értelmében a csapatok játszottak egy negyedik, ráadásszettet is, ezt végül hatalmas csatában megnyerték 30:28-ra a hazaiak, de ez semmit nem von le a mieink sikerének értékéből.

A találkozó után a két csapat közös vacsorára ment el egy helyi ételekre specializálódott étterembe. Válogatottunk holnap reggel utazik haza Ciprusról.

 

CIPRUS – MAGYARORSZÁG 0:3 (–16, –19, –23)

Magyarország: Horváth K., Szabó A., Kalmár, Dávid Cs., Flachner, Magyar. Csere: Bán (liberó), Keen. Szövetségi kapitány: Bogdan Tanase.

Bogdan Tanase: – Ma kevesebb hibát követtünk el, és a fiatal játékosok pihentebbek voltak, ami jó hatással volt a teljesítményükre. Két nagyon hasznos barátságos mérkőzésen vagyunk túl, amelyek megmutatták nekünk a pillanatnyi szintet, és hogy min kell javítanunk a következő hetekben. Azok a játékosok, akik elfogadták a meghívót és eljöttek Ciprusra, minden dicséretet megérdemelnek, mert minden tőlük telhetőt megtesznek a csapatért.