Kaposvári címvédés, az első UTE-arany az U21-es bajnokságon

A helyosztókkal zárult Kaposváron a férfi és női U21-es bajnokság hatos döntője. A férfiaknál a házigazda és címvédő Fino Kaposvár 3:0-ra legyőzte a Dunaújvárosiakat, míg a lányoknál az UTE 0:2-ről fordított a Gödöllő ellen, s a klub újjáalakulása óta első utánpótlásbajnoki címét szerezte.

 

Ami a helyosztókat illeti, az Egyetemi Sportcsarnokban a Nyíregyháza 3:1-es sikerrel hangolt a Vasas ellen, a felnőtt fináléra, míg a bronzmeccsen a fiatal Békéscsaba visszavágott a Budaörsnek a csoportmérkőzéseken elszenvedett vereségért, s így megszerezték a bronzérmet, míg a budaörsieknek a tavalyi esztendő után ismét a negyedik hely jutott.

Sikerült a visszavágás az UTE-nak is, pedig ez a meccs sem úgy indult. A gödöllőiek – akik azt követően, hogy nem jutottak be az Extraliga-kvalifikációba, és Szabados István átvette a csapatot, gyakorlatilag erre a megmérettetésre készültek – összeszokottabb csapat benyomását keltve, nagy csatában már 2:0-ra is vezettek. A harmadik játszmában azonban a lilák megtalálták az ideális felállásukat, míg a Pest megyei csapat ekkorra kissé el is fáradt. Az UTE magabiztosan nyerte a következő két szettet, a mindent eldöntő játszmát pedig 4:0-val kezdte. Ugyan a Gödöllő 7:7-nél egyenlített, de a vezetést nem tudta átvenni, végül pedig a lilák – akik első utánpótlásbajnoki címüket szerezték – bravúrosan megfordítva a meccset, 15:12-re nyertek.

Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten, a klub ugyanis – dacára a rájuk váró Extraliga bronzmeccsnek – a felnőtt keret minden korosztályos játékosát rendelkezésre bocsátották, sőt még Kántor Sándor vezetőedző is ott segédkezett a csapat mellett.

„Kicsit elszúrtuk a bemelegítést, az elején ezért nem pörgött eléggé a csapat, de a játékosok szíve egyként dobbant a pályán. Emellett az döntött még a javunkra, hogy végig hideg fejjel tudtunk gondolkozni. Sokszor maradtunk már le éppen csak a dobogóról, ezért ez az aranyérem nagy elégtétel a számomra” – értékelte a mérkőzést és a sikert Selmeczi Zsuzsanna, a lila fehérek edzője.

„Fantasztikus érzés volt itt döntőt játszani, mert nagyszerű csapatom van. Gratulálok nekik az ezüstéremhez és köszönöm a munkájukat” – mondta el a találkozó után Szabados István, a gödöllőiek trénere.

 

Ami a fiúkat illeti, maradt a papírforma: a Kecskemét és a MAFC, illetve a Szolnok és a Pénzügyőr meccsén is pontosan ugyanaz az eredmény született, ami a csoportmeccseken is: azaz a kecskemétiek 3:0-ra nyertek, és lettek ezzel ötödikek, míg a gyakorlatilag ugyanezzel a csapattal a felnőtt NB I-ből kieső szolnokiak 3:1-re győztek, s így egy junior bronzéremmel vigasztalódtak.

A férfidöntőben a címvédő és házigazda Fino Kaposvár a DSE Röplabda Akadémiával csapott össze. A hazaiaknál nem véletlenül szerepelt a csapatban több felnőtt válogatott kerettag, az első szett közepéig tartották magukat a dunaújvárosiak, onnan kezdve a Fino dominált. A harmadik játszma tartogatott még izgalmakat, ekkor sokáig felváltva vezettek a csapatok, a végjátékban azonban a hazaiak, több szettlabdát hárítva fordítottak, s nyerték meg 3:0-ra a finálét, ezzel megszerezve sorozatban harmadszor a korosztály bajnoki címét.

„Nagyon jól szerváltunk, és a csapat végig betartotta a taktikai utasításokat. Végig fegyelmezetten játszottunk, s a végére mezőnyben is feljavultunk, ezzel nyertük meg a döntőt és a harmadik bajnoki címet – értékelte a finálét Nagy József, a hazaiak mestere.

„Azt kaptuk, amit vártunk, a kis terem miatt sajnos néhányan elbizonytalanodtak a nyitásfogadásban. Gratulálok a Kaposvárnak, megérdemelten nyertek, de mi is jól küzdöttünk, ez egy fiatal csapat, folytatjuk a megkezdett munkát” – mondta el a találkozót követően Szabó Gábor, a dunaújvárosiak mestere.

 

U21-ES BAJNOKSÁG, KAPOSVÁR
Lányok:
5. helyért:
Nyíregyháza–Vasas 3:1
3. helyért: Békéscsaba–Budaörs 3:1
Döntő: UTE–Gödöllő 3:2
A végeredmény: 1. UTE, 2. Gödöllői RC, 3. Békéscsabai RSE, 4. Budaörsi DSE, 5. Fatum-Nyíregyháza, 6. Vasas Óbuda.

Fiúk:
5. helyért:
Kecskemét–MAFC 3:0
3. helyért: Szolnok–Pénzügyőr 3:1
Döntő: Kaposvár–DSE Röplabda Akadémia 3:0
A végeredmény: 1. Fino Kaposvár, 2. DSE RA, 3. Szolnoki RA, 4. LV Sport Pénzügyőr SE, 5. HÉP-Kecskeméti RC, 6. MAFC-BME

Különdíjak, lányok
A hatos döntő legjobb feladója: Boskó Ágnes (Békéscsabai RSE)
A hatos döntő legjobb centerei: Kovács Lilla (UTE), Király Anna Mária (Gödöllői RC)
A hatos döntő legjobb ütői: Tatár Gréta (Békéscsabai RSE), Körtvélyessy Réka (Gödöllői RC), Hajós Aliz (UTE)
A hatos döntő legjobb liberója: Maurer Katalin (Budaörsi DSE-Emerikusz SE)
A legjobb edző: Selmeczi Zsuzsanna (UTE)

A csapatok legjobbjai:
BÉKÉSCSABA: Araczki Gyöngyvér
BUDAÖRS: Maurer Katalin
GÖDÖLLŐ: Tettamanti Virág
NYÍREGYHÁZA: Molnár Petra
UTE: Varga Viktória Ágnes
VASAS: Bakai Kata

Fiúk
A hatos döntő legjobb feladója: Szabó Bence (Fino Kaposvár)
A hatos döntő legjobb centerei: Tomanóczy Bálint (DSE RA), Kulcsár Adrián (Fino Kaposvár)
A hatos döntő legjobb ütői: Horváth Kristóf (Fino Kaposvár), Bohnicsek Szilveszter (MAFC-BME), Boa Szabolcs (Szolnok)
A hatos döntő legjobb liberója: Lassú Ádám (Pénzügyőr)
A legjobb edző: Nagy József (Fino Kaposvár)

A csapatok legjobbjai:
DUNAÚJVÁROS: Csizmadia Tamás
KAPOSVÁR: Kalmár Ákos
KECSKEMÉT: Török Szabolcs
MAFC-BME: Erőss Áron
PÉNZÜGYŐR: Tordai Ábel
SZOLNOK: Boa Szabolcs