Mesébe illő búcsú Gödöllőn

Péntek este utolsó mérkőzését játszotta le Bálintné Széles Petra, aki 14 éven keresztül szerepelt a Gödöllői Röplabda Club csapatában, amellyel három bajnoki és négy kupadöntőt játszott, emellett 65-ször lépett pályára a magyar válogatottban, amellyel 2015-ben az Európa-bajnokságon is ott volt, s ugyanebben az évben az Európa Ligát is megnyerte.

 

Hosszú évek óta nem voltak, és ki tudja legközelebb mikor lesznek ennyien röplabdamérkőzésen, Gödöllőn, mint ezen a pénteki napon. Már a Palota elleni meccs kezdésére is nagyon sokan kilátogattak, de a találkozó alatt is folyamatosan érkeztek a nézők és az érdeklődők, akik látni akarták Széles Petrát, aki ezen az estén lépett pályára utoljára pályafutása során.

A mai Palota elleni mérkőzés előtt Géczi András beszélgetett Petyával – Videó‼️🇭🇺🏐(keszitette: Géza Árpás )

Közzétette: Gödöllői Röplabda Club – 2019. április 12., péntek

Már a Szent István Egyetem sportcsarnokának előterébe lépve érezhető volt, hogy más lesz ez a mostani esemény, mint egy sima bajnoki, hiszen Széles Petra pályafutásának képeiből készített diavetítés fogadta az érkezőket egy óriás kivetítőn. Emellett a volt játékostárs, Lados Szilvi sörfőzdéjének, a Yeast Side-nak a termékeit, illetve a Gulyásbomba speciális kiflijeit fogyaszthatták a kilátogatók.

Géczi András konferálásával megkezdődött Széles Petra búcsúmeccse – Videó‼️🔝🙏🇭🇺🏐📽(Készítette: Géza Árpás )

Közzétette: Gödöllői Röplabda Club – 2019. április 12., péntek

Közvetlenül a mérkőzés kezdete előtt Barta László klubelnök köszöntötte Széles Petrát, illetve az ugyancsak ezen a mérkőzésen búcsúzó 61-szeres válogatott Dégi Barbarát egy-egy csokor virággal és ajándékkosárral.

Bár a találkozón a vendég rákospalotaiak szerezték az első pontot, ezt követően túl sok babér nem termett a számukra, többek között éppen Széles nyitássorozatának és Dégi bombáinak köszönhetően 25:12-re nyerte a Gödöllő az első játszmát, s bár a második és a harmadik játszma valamivel szorosabb lett, összességében ezeket is simán hozták a hazaiak.

A közönség az utolsó pontokat már felállva, tapsolva ünnepelte. És ahogyan az a mesékben lenni szokott, a győztes pont éppen a búcsúzó 13-as játékos ejtéséből született, hogy aztán pillanatokkal később sírva boruljon össze a csapattársakkal.

Ekkor vette kezdetét az igazi örömünnep, hiszen mindenki a búcsúzó legendát akarta köszönteni, vele akart fényképezkedni, az ő kezét akarta megszorongatni. Készült közös fotó a gödöllői keménymaggal, és a klub utánpótláscsapatainak játékosaival is. Na meg persze a korábbi csapattársakkal, akik közül ugyancsak jónéhányan kilátogattak a találkozóra: a teljesség igénye nélkül Csengeri Petra, Kriegel Zsófia, Lutter Liza, Németh Zsuzsanna, Fényes Zsanett voltak ott a korábbi nagy sikereket elérő csapat játékosai közül, akik mellé még az addigi ellenfél, a Palota oldaláról is jónéhányan átálltak, hiszen Antal Anett, Halla Petra, Magyar Krisztina, Mester Orsolya és Rácz Márta is játszott a Gödöllő színeiben Petya csapattársaként.

De ott volt a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára, Ludvig Zsolt is, aki azonban ezúttal nem ebben a minőségében látogatott ki a találkozóra, hanem mint az az edző, aki kétszer is bajnoki egyszer pedig kupadöntőbe vezette a csapatot. A mérkőzés végére ért át az ugyancsak pénteken lejátszott MTK – Jászberény találkozó két vezetőedzője is: Deme Gábor ugyanis korábban volt a gödöllőiek, így Széles Petra edzője is, míg az MTK-s Tóth Gábor történetesen Dégi Barbara férje. De ott voltak a klub korábbi támogatóinak, a Pentának és a TEVA-nak a képviselői is, de még egy Vasas-drukker is megtisztelte jelenlétével a búcsúmérkőzést, aki külön ajándékot is hozott a legendás gödöllői játékosnak.

Végül Barta László klubelnök köszöntötte őt egy kupával, és közben jelentette be azt is, hogy a 13-as mezt – amely Széles Petra száma volt – az egyesület döntése értelmében visszavonultatják, azaz a Gödöllői RC-ben soha többé nem viselheti ezt a mezszámot. Ezután ifj. Árpás Géza egy bekeretezett névre szóló 13-as mezt adott át Petyának. Az ajándékok között pedig egy labda is volt, amelyet a jelenlévő egykori csapattársak, edzők és vezetők is aláírtak.

A játékost ezután a média „vette birtokba”: rádióinterjú után a helyi Régió Plusz televízió forgatott vele, de szerepelni fog az M4 Sporton mostantól havi rendszerességgel jelentkező röplabda-magazinban is.

Eközben pedig a csarnok előterében elkezdődött a helyi Tancevaty Partyzans zenekar – ők Petya kedvencei – koncertje, amelynek énekese, Géczi András konferálta le egyébként az egész mérkőzést is. A remek hangulatú buli majdnem 11 óráig tartott, de már éjfél is jócskán elmúlt, mire az ünnepelttel együtt az utolsó vendégek is elhagyták a csarnokot.

A pénteki mérkőzésen a gödöllői klub sikerkorszakának utolsó képviselője búcsúzott el…

(grcvolley.hu, fotók: Vasas Attila)