K&H Magyar Kupa: a bronzéremre hajt a címvédő és a korábbi 18-szoros győztes

Február 16-án és 17-én rendezik meg Érden a K&H Röplabda Magyar Kupa döntőjét. Szombaton 12:30-tól a címvédő Vegyész RC Kazincbarcika a korábbi 18-szoros győztes Fino Kaposvár ellen játszik a férfi bronzéremért.

A Kaposvár a Kecskeméti RC-vel maradt szemben az elődöntőben: hiába nyert saját otthonában öt szettben, a visszavágón kikapott 3-1-re. A kazincbarcikaiak az LV Sport Pénzügyőr SE-től kaptak ki Budapesten 3:1 arányban, majd egy héttel később a visszavágón is, akkor 3-2-re.

„Biztos vagyok abban, hogy óriási csata várható a pályán, mert megismétlődik a tavalyi bajnoki döntő – mondta Demeter György, a Fino vezetőedzője, aki 1992-ben, még játékos-edzőként volt részese a klub első MK-győzelmének. – Túl vagyunk az elődöntőben megélt kudarcon, most már maximálisan a szombati találkozóra összpontosítunk.”

„Számunkra nagy csalódás volt, hogy nem sikerült idén sem döntőbe kerülni, de mindent megteszünk, hogy a bronzérmet megszerezzük – nyilatkozta honlapunknak a kaposváriak válogatott liberója, Pápai Péter. – A Kazincbarcikával most fogunk először játszani a tavalyi döntőt követően. Akkor nagyon kiélezett csatákat hozott az a négy mérkőzés, és úgy gondolom, hogy most is magas színvonalú röplabdát fognak látni a szurkolók. A döntőt illetően az a véleményem, hogy a Kecskemét és a Pénzügyőr is nagyon jó csapat. Amíg a Pénzügyőr tapasztalt rutinos játékosokból áll, addig a kecskemétiek a fiatalos lendületükkel okozhatnak meglepetést.”

Érdekesség, hogy a somogyiak korábban kis túlzással kötelező volt a trófea elhódítsa, az elmúlt három évben azonban már a döntőbe kerülés sem jött össze nekik.

A Vegyész válogatott centere, Juhász Péter elismerte, hogy nincs jó formában a csapat, de a Magyar Kupa-bronzmérkőzése más lesz, mint a többi találkozó.

„Nem titok, hogy a döntőbe szerettünk volna kerülni, ami idén nem sikerült, ettől függetlenül harcolni fogunk a harmadik helyért is – fogalmazott a rutinos játékos a VRCK honlapján- Korábban még soha nem játszottam bronzmeccset, nekem ez új lesz, de ez mit sem fog számítani, főleg, hogy a Kaposvár az ellenfél. Mindig jó mérkőzéseket lehet ellenük játszani, és ez most sem lesz másképpen.”

A 12:30-kor kezdődő találkozóra az erdarena.hu vagy a hunvolley.hu oldalakon lehet jegyet váltani. A felnőttek 2000, a diákok és nyugdíjasok 1200 forintos áron juthatnak hozzá belépőikhez. Jegyvásárlásra a helyszínen is lesz lehetőség.

Az érdi program:

Február 16., szombat
12:30 VRCK – Fino Kaposvár (K&H Magyar Kupa férfi bronzmeccs) – Érd; Tv: hunvolley.hu
15:00 LV Sport Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét (K&H Magyar Kupa férfi döntő) – Érd; Tv: m4sport.hu
Február 17., vasárnap
12:30 Vasas Óbuda – Jászberény (K&H Magyar Kupa női bronzmeccs) – Érd; Tv: hunvolley.hu
15:00 Fatum-Nyíregyháza – Swietelsky-Békéscsaba (K&H Magyar Kupa női döntő) – Érd; Tv: M4 Sport