Heti program: K&H Magyar Kupa-döntő és történelmi BRSE esély

dav

Ezen a héten a megszokottnál kevesebb mérkőzésre kerül majd sor. Ennek elsősorban a hétvégi K&H Magyar Kupa döntője az oka, hiszen emiatt az Extraligákban például nem lesz forduló. A kupadöntő mellett azonban lesz még egy kiemelten fontos találkozó a héten, mégpedig a békéscsabaiak idegenbeli CEV-kupa negyeddöntője.

 

A békéscsabai lányok ezen a héten sem unatkozhatnak, mert bár a múlt heti három találkozóval szemben ezúttal csak kétszer lépnek pályára, mindannyiszor utazniuk kell. Először Franciaországba, ahol a Saint-Raphael vendégei lesznek szerda este, a CEV-kupa negyeddöntőjének visszavágójára. A BRSE az első mérkőzést hazai pályán 3:2-re nyerte, ami elég sovány előny, s a továbbjutásukhoz idegenben is három szettet kell nyerniük: vagy a mérkőzést nyerik meg, vagy két normál játszmát és az aranyszettet. De a csabaiak oldottak meg ennél nehezebb feladatot is. Másodszor vasárnap, az érdi kupadöntőre kell majd utazniuk, miután csütörtökön érkeznek vissza Franciaországból.

Annak ellenére, hogy nem lesz Extraliga-forduló, egy férfimérkőzést le fognak játszani szerda este, mégpedig a döntős és jelenleg listavezető Pénzügyőr fogadja amolyan bemelegítésként a DEAC-ot. Hétköznap viszont ezúttal mindössze a fenti két mérkőzésre kerül sor.

Szombaton már természetesen a K&H Magyar Kupa férfi éremcsatái lesznek a középpontban, ahol előbb a két tavalyi bajnoki döntős, a Fino Kaposvár és a Vegyész RC Kazincbarcika csap majd össze a bronzért, majd következik a HÉP-Kecskemét és az LV Sport Pénzügyőr aranycsatája. Ezen kívül viszont aznap két női és három NB I-es mérkőzésre is sor kerül.

Vasárnap a Jászberény és a Vasas Óbuda bronzmeccsével kezdődik az érdi program, majd következik a már korábban említett finálé a BRSE és a Nyíregyháza között. E két találkozón kívül csak egy mérkőzésre kerül sor még aznap, igaz a Gödöllő és a Balatonfüred összecsapása a felsőházba kerülés szempontjából lehet döntő jelentőségű, gyakorlatilag semleges pályán, hiszen a meccset a Tungsram-csarnokban rendezik.

 

HETI PROGRAM:
Február 13., szerda
20:00 Saint Raphael (francia) – Swietelsky-BRSE (női CEV-kupa, negyeddöntő)
20:00 LV Sport Pénzügyőr – DEAC (férfi Extraliga)
Február 16., szombat
12:00 Sümeg – MÁV Előre (férfi NB I)
12:30 VRCK – Fino Kaposvár (K&H Magyar Kupa férfi bronzmeccs) – Érd; Tv: hunvolley.hu
15:00 LV Sport Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét (K&H Magyar Kupa férfi döntő) – Érd; Tv: m4sport.hu
16:00 Szolnok – PTE-PEAC (férfi NB I)
17:00 SZESE Győr – Dunaferr (férfi NB I)
17:00 Budaörs – TFSE (női NB I)
19:30 DVTK Fux – 1. MCM Diamant Kaposvár (női NB I)
Február 17., vasárnap
12:30 Vasas Óbuda – Jászberény (K&H Magyar Kupa női bronzmeccs) – Érd; Tv: hunvolley.hu
15:00 Fatum-Nyíregyháza – Swietelsky-Békéscsaba (K&H Magyar Kupa női döntő) – Érd; Tv: M4 Sport, m4sport.hu
17:00 Gödöllő – Balatonfüred (női NB I); Tungsram-csarnok