Eötvös-sikerrel zárult az első Légy Te is bajnok döntője

Lejátszották a „Légy Te is bajnok” program első döntőjét Kazincbarcikán, ahol a magyar–svájci Eb-selejteztő előtt a helyi Irinyi János Református Oktatási Központ és a tiszaújvárosi Eötvös József Gimnázium csapatai mérték össze erejüket.

 

A program döntőjébe bejutó csapatok pontosan olyan körülmények között – ugyanazon a pályán, öltözőben, négy játékvezetővel, stb. – játszották le döntőjüket, mint néhány órával később a felnőtt válogatott az Eb-selejtezőjét.

A tiszaújvárosiak elsöprő lendülettel kezdték a találkozót, mert bár az Irinyisek is ügyesen mezőnyöztek, támadásaikban nem volt átütőerő, míg az Eötvös nyitásban, támadásban, sőt még blokkban is ellenfele fölé nőtt, így magabiztosan, 25:9-re nyerte az első játszmát. A második szettben már jóval szorosabb játék alakult ki, a barcikaiak többször vezettek is. 9:9-nél azonban állásrendi hibát követtek el, s ez annyira megzavarta őket, hogy ezután már csak két pontra voltak képesek (25:11). A játék képe jelentősen a harmadik felvonásban sem változott (25:15), így az Eötvös játszmavesztés nélkül nyerte meg a kiírást.

Remélhetőleg nem utoljára találkoztunk a lelkes és ügyes társasággal, a Magyar Röplabda Szövetség ugyanis hagyományt kíván teremteni a programból, s a saját rendezésű események – így a Magyar Kupa döntője és az Európa Liga-mérkőzések – előtt a tervek szerint mindig lesz hasonló mérkőzés. Az érdi kupadöntőn várhatóan a döntőbe jutott csapatok régióinak csapatai játszhatnak majd egymással, s a VRCK képviseletében (amennyiben bejut a fináléba) akár az Eötvös is pályára léphet.

„A gimnáziumunkban már hét éve van leány röplabda, de aztán idővel egyre több fiúnak is megtetszett a sportág és másfél évvel ezelőtt megalakítottuk az ő csapatukat is – mondta el a győzelem után Olasz Gyula, a csapat edzője. – Eleinte a lányoktól tanulták meg az alapokat, és akkor bizony a lányok még le is győzték őket. Ma már ez nem így van, egész ügyesek a fiúk, amint az a mostani győzelmünk is bizonyítja.”

 

 

LÉGY TE IS BAJNOK – DÖNTŐ:

Eötvös (Tiszaújváros) – Irinyi (Kazincbarcika) 3:0 (9, 11, 15)

Kazincbarcika, Don Bosco Sportcsarnok, 100 néző. V: Szél, Vigh.

Eötvös: Gere Áron, Kapusi Zoltán, Lovász Martin, Oláh Mózes, Sipos Ákos, Tóth Balázs, Tóth Tibor, Várszegi Tamás. Edző: Olasz Gyula.

Irinyi: Bíró Patrik, Csikász Tamás, Erdélyi Péter, Husonyica Sándor, Jaskó Jácint, Kohut Bence, Simkó Milán, Veres Kristóf, Vojtkó Bence. Edző: Tóth Máté.