A kísérletezés és az éremszerzés a cél Mariborban

dav

Rendben megérkezett Mariborba fiú és leány válogatottunk, amelyek péntektől vasárnapig a korosztályos MEVZA-tornán vesznek részt Csehország, Horvátország, Szlovákia és a házigazda Szlovénia társaságában.

 

A két válogatott már egy edzésen is túl van, az egyik mérkőzés helyszínen, egymás melletti pályákon tréningeztek a csapatok. Tomanóczy Tibor, a délutáni edzés elején külön foglalkoztatta két feladóját is.

„Igazából most először dolgozunk közösen a csapattal – mondta el még út közben a fiúk szövetségi edzője. – Sajnos eléggé különböző állapotban kerültek hozzám a fiúk, s ennyi idő kevés volt ahhoz, hogy egyforma szintre kerüljenek, de persze még van időnk, hiszen igazán komoly megmérettetés csak 2020 áprilisában lesz majd ennek a korosztálynak, amikor a junior Eb-selejtezőkön veszünk majd részt. Addig egy előre kidolgozott program alapján szeretnék majd készülni a csapattal. Mindenesetre az első benyomások kellemesek voltak, s van már nyolc-kilenc olyan játékos, akikre lehet építeni. A mostani tornán azonban igyekszem mindenkinek lehetőséget adni a bizonyításra. Mivel ez most egy kísérleti csapat, ezért konkrét célkitűzésem nincs, de semmiképpen nem szeretnénk az utolsó helyen zárni a tornát, azaz vasárnap éremért akarunk játszani.”

A fiúk persze nem teljesen ismeretlenek a kapitány számára, hiszen igen sok dunaújvárosi fiatal is található köztük.

Az U18-as fiú válogatott kerete: Boa Szabolcs (Szolnok), Csendes Csaba (Szolnok), Flachner Kornél (Győr), Gyurkó Márton (Kecskemét), Iván Bence (Dunaferr), Iván Gergő (Dunaferr), Kiss Imre (DEAC), Laczi Dominik (Dunaferr), Majoros Balázs (Dunaferr), Matyiák Árpád (Dunaferr), Pusztai Olivér (Kaposvár), Sárközi Kálmán (Dunaferr), Szabó Vilmos (Kecskemét – csapatkapitány), Tomanóczy Bálint (Dunaferr)

„Az Eb-csapathoz képest gyakorlatilag hatan maradtak a keretben, mert ugyan hetedikként Kiss Anna is velünk tart, csakhogy ő közben posztot váltott – nyilatkozta Kőnig Gábor, a lányok trénere, aki a múlt héten kapta meg az év legjobb női utánpótlásedzőjének járó díjat az MRSZ-től. – Szóval igazából majdhogynem új csapatot kell építeni, de itt most lesz majd lehetőség kísérletezni. Ez a korosztály azonban nagyon jó anyag, szóval ebben a kísérletezésben az is benne van, hogy akár döntőt játsszunk.”

Az U17-es leány válogatott kerete: Bakai Kata (Vasas), Berkó Liliána (Felsőváros), Boros Réka (Vasas), Csóri Flóra (Vasas), Kiss Anna (UTE), Manninger Luca (Vasas), Orosz Bianka (Felsőváros), Rády Boglárka (Békéscsaba), Ratkai Panna (Gödöllő), Szabó Lili (Nyíregyháza), Szerencsés Mimi (Vasas), Sziládi Viktória (Felsőváros), Szűcs Gréta (Békéscsaba), Tatár Gréta (Békéscsaba). A csapatkapitány ezen a tornán a két feladó, azaz Berkó Lili és Boros Réka lesz, nyilván mindig az, aki éppen a pályán szerepel.

A torna alapszakaszában egyébként három szettes mérkőzéseket játszanak a csapatok, s minden nyert szett egy pontot ér. Mindenki játszik mindenkivel, s így a négy mérkőzés után kialakult sorrend alapján játssza az első két helyezett a döntőt, a harmadik és a negyedik pedig a bronzmérkőzést, ekkor azonban már három nyert szettre játszanak.

Két válogatottunk péntek reggel a Lukna sportcsarnokban játszik egymás mellett a szlovákokkal, illetve a horvátokkal, míg délután ugyanitt a lányok játszanak a házigazdák ellen. Szombat reggel a Dras sportcsarnokban lesz jelenése mindkét csapatnak, délután azonban 15 órától a lányok a Luknában, a fiúk pedig egymás után két mérkőzésen a Drasban lépnek pályára.

 

A maribori MEVZA-torna programja:
December 28., péntek
09:00 Magyarország – Szlovákia (fiú U18-as MEVZA-torna)
09:00 Magyarország – Horvátország (lány U17-es MEVZA-torna)
15:00 Magyország – Szlovénia (lány U17-es MEVZA-torna)
December 29., szombat
09:00 Magyarország – Szlovákia (lány U17-es MEVZA-torna)
09:00 Magyarország – Szlovénia (fiú U18-as MEVZA-torna)
15:00 Magyarország – Csehország (lány U17-es MEVZA-torna)
15:00 Magyarország – Csehország (fiú U18-as MEVZA-torna)
17:00 Magyarország – Horvátország (fiú U18-as MEVZA-torna)
December 30., vasárnap
09:00 lány U17-es és fiú U18-as MEVZA-bronzmérkőzés
11:30 lány U17-es MEVZA-döntő
14:00 fiú U18-as MEVZA-döntő

 

A Kelemen István irányította fiú serdülő-válogatottunk megnyerte első mérkőzését az olaszországi Pordenoneban lévő nemzetközi tornán.

Magyarország fiú U16 – Hemarpol Norwid Czestochova 2:0 (20, 11)

Magyar U16: Tamási 1, Szabó K. 2, Kecskeméti 7, Nagy D. 9, Fenyvesi 9, Quintz 11. Csere: Szentesi, Sümegi (liberók), Kasnyik 2.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 5:8, 16:13, 21:17. II. játszma: 8:4, 16:9, 21:10.