Kormos Mihály: “…akár a legjobb négyig is el tudunk menni!”

Fantasztikus játékkal, aranyjátszma után jutott a női röplabda CEV Kupa nyolcaddöntőjébe az ukrán Himik Juzsnyijjal szemben a Swietelsky-Békéscsaba együttese, amelynek szakmai igazgatója, Kormos Mihály adott interjút honlapunknak. 

– Négy játszmát kellett a visszavágón megnyernie a Békéscsabának, hogy továbbjusson. Ezek közül már rögtön az első döntő jelentőségűnek bizonyult, hisz játszmalabdákat hárítva 30:28-ra hozta a szettet a BRSE…

– Valóban nagyon fontos volt az eleje, öt szettlabdát sikerült hárítani, óriási labdamenetek voltak. Mindkét oldalon voltak nagyon szép védekezések, néha pici szerencsével is vegyítve, de fantasztikusnak tartom azt a munkát, amit ebben a szakaszban blokkban vagy épp mezőnyben végeztünk, ez meg is határozta az egész mérkőzés végkimenetelét.

– Hozzáállásban történt jelentős változás az ukrajnai mérkőzéshez képest?

– Ott sem játszottunk annyira rosszul. Nagyon szoros volt Ukrajnában is az első játszma, s azért azon a meccsen elég rendesen sújtottak bennünket a vonalbírók az ítéleteikkel. Hozzáteszem, nem ezen múlt, hogy kikaptunk, de már akkor érezhető volt, hogy nincs nagy különbség a két csapat között.

– Az új igazolás, Tanja Bokan is pályára lépett a békéscsabai visszavágón. Az, hogy ő ott lehetett már a csapatban, mekkora segítséget jelentett?

– Olyan kisugárzása van, mint nagyon kevés játékosnak és ez erőt adott a többieknek is. A csapat pedig az első perctől kezdve bízott benne, hitt benne. Mindenki sokkal magasabb szintű röplabdát tudott játszani, mint az elmúlt időszakban, tényleg nagyon sokat jelentett az ő személye. Az első játszma megnyerése nagyrészt neki is köszönhető, de a csapat többi tagja is olyan lendülettel és pontossággal röplabdázott, hogy összességében nem is kellett akkora extrát beletennie ebbe a mérkőzésbe.

A Kormos Mihállyal készített teljes interjút meghallgathatja ITT: 

– Ebben a szezonban, ha az eddig eltelt időszakot nézzük, akkor ezek a BRSE legsikeresebb napjai: legyőzték a Vasast, nyolcaddöntősök a CEV Kupában. Mostanra kezd megtérülni az a rengeteg munka, amit a felkészülés során végeztek?

– Sokat dolgoztunk, ez tény, ettől még nem kellett volna ennyi vereséget összeszedni és sokkal jobban kellett volna, hogy játsszunk. Persze, időre volt szükség, hogy a csapat összeálljon és a játékosok is formába lendüljenek. Gondolok itt Perovicsra, akinek az előző szezonban nem nagyon volt mérkőzése, így kellett neki egy meghatározott idő, amire ki tudtuk belőle hozni, azt ami benne van. Említhetem Mlinart is, aki más szerepkörben játszik, ráadásul sokkal nagyobb a felelőssége, mint korábban, amit szintén nem lehet egyik pillanatról a másikra feldolgozni. Most viszont már látszik, hogy szépen lépegetünk előre…

– A nyolc közé jutásért a Grózer Dórát is a soraiban tudó svájci Pfeffingen lesz a BRSE ellenfele. Képes rá a csapat, hogy menjen még egy kört a CEV Kupában?

– Nagyon bízok a csapatban, szeretnénk természetesen bejutni a nyolcba. Onnantól pedig nem mondom, hogy bármi lehetséges, de ha nagyon összeállunk és jól játszunk, akkor akár a legjobb négyig is el tudunk menni!