Hat csapatunk is pályán az európai klubkupákban

Keddtől csütörtökig összesen hat magyar csapat lép pályára a CEV- és a Challenge-kupában. Rajtuk kívül még Gergye Roland és Koch Róbert révén leszünk érdekeltek ezekben a napokban az európai kupaporondon.

 

A békéscsabaiak ukrajnai vendégjátékával indul számunkra a kupahét, ennek a találkozónak az előzményeiről részletesen is beszámoltunk már korábbi cikkünkben. Ezt a találkozót egyébként a laola1.tv honlapon élőben is végignézhetik az érdeklődők.

Az igazi nagyüzem azonban szerdán lesz majd, hiszen két Challenge-kupa találkozót – a Vasasét és a Pénzügyőrét – rendeznek majd a Folyondár utcában. A színhelyen komoly változtatásokat kellett véghez vinni (például mobil lelátó kiépítése, a fényerő feljavítása, a játéktér átalakítása), hogy megfeleljen a CEV előírásainak, s ezt az MRSZ hathatós közreműködésével sikerült végül megvalósítani.

Innentől kezdve már a csapatoké a főszerep, előbb a listavezető Vasasé, amely a Temesvárt fogadja. A román csapat jelenleg csak a hatodik helyen áll a tabellán két győzelemmel és három vereséggel, míg az előző bajnokságot az ötödik helyen zárta.

Ezt követően az LV Sport Pénzügyőr az orosz sztárcsapatot, a korábbi háromszoros BL-győztes, jelenleg CEV-kupa címvédő Belogorie Belgorodot fogadja, amely egy vereséggel és öt sikerrel a harmadik jelenleg az orosz bajnokságban. Mindkét találkozót élőben közvetíti a laola1.tv tévécsatorna.

Mint ahogyan az UTE finnországi találkozóját is. A lilák hosszú évek után térnek vissza a nemzetközi kupaporondra, s első meccsüket Kuusamóban játsszák, az ellen a Pölkky ellen, amely a selejtezőben a belga Antwerpet búcsúztatta, s jelenleg a negyedik helyen áll hazája bajnokságában hét győzelemmel és öt vereséggel. A finn csapat tavaly indult először nemzetközi porondon, de már az első fordulóban búcsúztak.

Ugyancsak szerdán lép pályára a kupagyőztes Fatum-Nyíregyháza, mégpedig a svájci Dudingen vendégeként, de a CEV-kupában. A bajnokság legutóbbi bronzérmese jelenleg második helyen áll a tabellán. A svájci gárda sorozatban immár harmadszor indul a második számú európai kupasorozatban, s egy éve egészen a nyolcaddöntőig jutott.

Ugyanebben a sorozatban lép pályára, csak a férfiaknál, csütörtökön a magyar bajnok és kupagyőztes Vegyész RC Kazincbarcika, mégpedig a cseh Kladno vendégeként. A hazaiak az előző körben a bolgár Montanát búcsúztatták, s jelenleg negyedikek hazájuk bajnokságában, amelyben az előző idényben ezüstérmesek lettek. Azaz nem vár könnyű mérkőzés a VRCK-ra, azonban Németh Szabolcs, a klub egyik meghatározó játékosa így is optimista: „A legjobb játékosuk most igazolt el Egyiptomba, és mivel a mi csapatunk egyre jobban kezd összeállni, ezért én bizakodó vagyok. Szerintem el tudjuk kapni ezt a Kladnót” – nyilatkozta honlapunknak a válogatott ütő.

A barcikaiak mellett még egy magyarnak szurkolhatunk ebben a sorozatban, mégpedig a török Galatasaryban játszó Gergye Rolandnak, akik szerdán a horvát Mladost Zagrebet fogadják. A Challenge-kupa selejtezőjében a Fino Kaposvárt aranyjátszmában búcsúztató UVC Holding Graz – amelynek szakmai munkáját két egykori magyar klasszis, Koch Róbert és Mózer Zoltán irányítja – az izraeli Hapoel Kfar Sabát látja vendégül, ugyancsak szerdán.

Ami pedig játékvezetőinket illeti, Bátkai-Katona Ágnes csütörtökön a férfi CEV-kupában a görög Olimpiakosz Pireusz és a fehérorosz Szoligorszk összecsapását dirigálja, míg a nőknél Ujházi Mónika a bolgár Levszki Szófia és a cseh Prostejov mérkőzését vezeti.

 

NŐI CEV-KUPA, 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
11.27 17:00 Himik Juzsnyij (ukrán) – Swietelsky-BRSE; Tv: laola1.tv
11.28 20:00 Dudingen (svájci) – Fatum Nyíregyháza
FÉRFI CEV-KUPA, 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
11.28 19:00 Galatasary (török; Gergye Roland) – Mladost Zagreb (horvát)
11.29 19:00 Kladno (cseh) – VRC Kazincbarcika
NŐI CHALLENGE-KUPA, 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
11.28 17:30 Vasas Óbuda – UVT Agroland Timisoara (román); Tv: laola1.tv
11.28 17:30 Pölkky Kuusamo (finn) – UTE; Tv: laola1.tv
FÉRFI CHALLENGE-KUPA, 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT, 1. MÉRKŐZÉS:
11.28 19:30 UVC Holding Graz (osztrák; Koch Róbert) – Hapoel Kfar Saba (izraeli)
11.28 20:00 Pénzügyőr – Belogorie Belgorod (orosz), Folyondár utca; Tv: laola1.tv