Jövőre is indulnak válogatottjaink az Európa Ligában

Csütörtökön megtartotta soron következő ülését a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége az MRSZ székházában, amelyen ezúttal is számos fontos kérdésben született döntés.

 

Az ülés elején Ludvig Zsolt főtitkár tartott tájékoztatót az MRSZ pénzügyi helyzetéről, amit az elnökség tagjai elfogadtak.

Ezt követően megerősítették a Sportmarketing Kft-vel kötött szerződést, amelyben utóbbi vállalja, hogy a következő 5 évben lebonyolítja a kiemelkedő strandröplabda-versenyeket, melynek jogáért ért díjat fizet az MRSZ-nek, valamint közreműködik a szövetség TAO-kereteinek feltöltésében és ezen felül jelentős támogatókat is szerez a szakág számára.

Az elnökség megköszönte az MRSZ apparátusának a hó elejei CEV rendezvények kiemelkedő színvonalú lebonyolítását. Dr. Kovács Ferenc elnök kiemelte, hogy az esemény komoly mértékben növelte a szövetség presztízsét. Az MRSZ évzáró gáláját december 19-én 17 órától rendezik majd, egy egyelőre még meg nem jelölt helyszínen. Itt kerülnek majd átadásra az év legjobbjainak járó díjak is, amelynek névsoráról ugyancsak most született döntés. A közönségdíjak odaítélésre internetes szavazás indul.

Megvitatták a Szakmai Kollégium javaslatát a válogatottak jövő évi versenyeztetéséről és döntés született arról, hogy a 2018-as évhez hasonlóan a férfi felnőtt válogatottat az Ezüst-, a nőit pedig az Arany-Európa Ligába nevezik. A férfiválogatottat érintő hír az is, hogy elküldték a meghívókat a január elején esedékes Európa-bajnoki selejtezőkre. A férfiszakág fejlesztésére az elnökség egy szakmai koncepció elkészítésével bízott meg egy négy tagú bizottságot, amelynek tagjai: Németh Lajos, Engyel László, Orosz Ferenc és Ludvig Zsolt. Az anyagot február 10-ig kell elkészíteniük.

Jóváhagyták a Hagyományőrző Bizottság beszámolóját a megkezdett munkáról, illetve a november 22-i, a röplabdázás múltjával, jelenével és jövőjével foglalkozó konferencia programját. Erről bővebben az alábbi linkre kattintva olvashatnak

Meghívó a konferenciára

Az elnökség TAO-határozatokról is döntött, mégpedig öt kiemelkedő összegű pályázat – a Fino Kaposvár, a Vasas, a Pécsi Egyetem, az Ovisport Kft. és a Csácsbozsok – ügyében. Az idei 149 pályázat közül eddig egyébként 106 elbírálása történt meg: 93 pályázatot jóváhagytak, hatot elutasítottak, míg hét már az előkészítés fázisában tart.

Az elnökség megerősítette, hogy átfogó marketing támogatásra van szükség a sportág további hazai népszerűsítéséhez. Az elnökség megismert egy új, a röplabdára és az MRSZ-re kidolgozott tervezet, ám ennek megvalósításához a gyakorlati lépések kidolgozására is szükség van. A testület a mérkőzések, különösen a válogatott meccsek nézőszámának jelentősen növekedését tartja kiemelten fontosnak, amihez a vonzóbb sportági média megjelenésen, a sportágba bekapcsolódók számának növelésén és a szponzorok, támogatók gyarapodásán keresztül vezet az út. Örömteli, hogy a változás e téren megindult, de főleg a jövő évi hazai társrendezésű Európa-bajnokságra való tekintettel az előrelépés elengedhetetlen.

Az elnökségi ülés másnapján az MRSZ képviseletében Dr. Kovács Ferenc elnök és Ludvig Zsolt főtitkár Mexikóvárosba utazott, a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) idei közgyűlésére.