Szerb válogatott játékost igazolt a Békéscsaba

Jelentős tapasztalattal rendelkező, nemzetközi szinten is jegyzett nyitásfogadó ütővel erősítette meg keretét a Swietelsky – Békéscsabai Röplabda SE.

A 28 éves, 178 centi magas Sanja Bursac nagyon fiatalon, a legendás Postar 064 Beograd csapatánál mutatkozott be az európai kupaporondon Darko Zakoc keze alatt. Tizenkilenc esztendősen Franciaországba igazolt, ahol a Le Cannet Rocheville együttesében öt évet, míg az RC Cannes csapatában három idényt játszott, ez utóbbinál csapatkapitány is volt. Tavaly pedig Kínában légióskodott. A szerb korosztályos és a Zoran Terzic által irányított felnőtt válogatottban is ért el sikereket. Sanja nyáron férjhez ment, így Gommans néven szerepel Békéscsabán. A játékos a szezon végéig szóló megállapodást írt alá a bajnoki címvédővel – írja a brse.hu.