MK: Hardy a jó formában, Baran Ádám a címvédésben bízik

Hatalmas az érdeklődés a pénteki Linamar-BRSE – Vasas Óbuda Magyar Kupa-döntő előtt. A 17 órakor kezdődő érdi fináléra a fővárosból és a viharsarokból is érkeznek szép számmal drukkerek. A döntővel kapcsolatban Meredith Hardy a Vasas centerjátékosa, valamint Baran Ádám, a Békéscsaba klubelnöke nyilatkozott honlapunknak! 
A tavalyi esztendőhöz hasonlóan idén is Linamar-BRSE – Vasas Óbuda mérkőzést rendezik meg a női röplabda Magyar Kupa döntőjében. Nagy meglepetést ezzel senkinek sem okozott a két gárda, mégis több változás ment végbe mindkét klub háza táján. A fővárosiak oldalán jelentősen megváltozott a csapat kerete. Szemléltetésképpen: Miklai, Sousa, Hardy, Klein, Vacsi, Villám volt a kezdő hatos, Tóth Andreával kiegészülve. Ebben az esztendőben leginkább a Hardy, Kontura, Rountree, Pekárik, Sklar, Török és Lévai összeállítás kezdett a mérkőzéseken. Látható a változás, a hírmondónak maradó Meredith Hardy így vélekedett a lassan már mumusnak számítót Békés megyeiekről: – Sokszor játszottunk már a Békéscsabával, ismerjük a játékukat, tudjuk, hogy egy nagyon magas szintet képviselnek. Számunkra az lehet a kulcs, hogyha a saját képességeinkhez mérten a legjobb formánkat tudjuk nyújtani és ha mindezt kiegyensúlyozottan tesszük, akkor egy jó mérkőzésre lehetünk képesek. A Vasas együttese hétközben a belga Beveren elleni Challenge Kupa párharc után alulmaradt, mindez probléma lehet e pénteken? Nem lesz befolyással ez a mérkőzésre. – jelentette ki Hardy. Az a feladatunk, hogy a keddi találkozóból a pozitívumokat vizsgáljuk meg, kizárólag ezekre koncentrálunk és ezeket felhasználva készülünk a Békéscsaba elleni Magyar Kupa döntőre. Gondolok itt a támadás és a védekezés bizonyos elemeire, valamint a csapaton belüli kommunikációra.

A fővárosiak részéről az amerikai Emily Sklar térdsérüléssel bajlódik, akit a mérkőzés előtti pillanatokban is orvosok kezelnek, a csapat vezetői remélik rendelkezésükre állhat majd a légiós. A magyar mezőny jelenlegi egyeduralkodójának számító Linamar-BRSE-nél a korábbi keret magja megmaradt, sőt erősödött is a gárda. A hétközi Beziers VB elleni CEV Kupa nyolcaddöntő első mérkőzésén aratott győzelemmel mindez be is bizonyosodott. Pihenésről szó se lehet, erről a békéscsabaiak elnöke Baran Ádám is így vélekedik: – Immár olyan kerettel rendelkezünk, főleg Nazarenko és Smirnova érkezésével, hogy minden poszton két minőségi játékossal állhatunk ki az aktuális mérkőzésre. A Magyar Kupa fináléja nem az a terület, ahol pihentetnénk a játékosainkat, akik pályára kerülnek, azok érezni fogják a mérkőzés súlyát és a legjobbjukat fogják nyújtani. Mi a tavalyi esztendőhöz hasonló végeredményben bízunk. Sokan azt gondolják, hogy a nemzetközi sikerek és hazai veretlenségünk elaltat majd bennünket, de én garantálom, hogy a csapat valamint a szakmai stáb összes tagja mindent meg fog tenni a győzelemért. A nemzetközi sikerek önbizalommal töltik el a lányokat, tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Le fogjuk győzni a Vasast és Békéscsabán marad a Magyar Kupa trófeája. – nyilatkozta Baran Ádám klubelnök

A címvédő Békéscsaba számára ez lehet története második, míg a Vasas Óbudának a tizenharmadik Magyar Kupa győzelme. A Linamar-BRSE-Vasas Óbuda mérkőzést az M4 Sporton és a www.m4sport.hu internetes oldalon is élőben közvetítik!