Dr. Kovács Ferenc: „A Magyar Röplabda Szövetségnek ez egy óriási elismerés!”

A budapesti BL-sorsolás, valamint a jövő évi Európa-bajnokság logóbemutatója kapcsán nyilatkozott honlapunknak a Magyar Röplabda Szövetség elnöke. Dr. Kovács Ferenc szerint rendkívül fontos, hogy az európai szövetség megbízható partnerként tekintsen az MRSZ-re.

– Kezdjük talán a Bajnokok Ligája-sorsolással. Az európai röplabdázás legnagyobb klubjainak képviselői, edzők, sztárjátékosok, sportvezetők érkeznek, érkeztek már Budapestre. Mondhatjuk, hogy a sportágon belül ilyen jelentőségű rendezvény még nem volt Magyarországon?   

– Valóban, ez egy óriási show, főként a klubcsapatok számára, a Magyar Röplabda Szövetségnek pedig óriási elismerés, hogy Budapest rendezi idén a Bajnokok Ligája sorsolását, amelyen a 32 legjobb férfi és női csapat képviselői is jelen lesznek, a CEV (európai szövetség) komplett elnöksége mellett. A sorsolás után egy gálaestet is rendezünk, amelyen az előző BL-szezon legjobbjait díjazzuk.

– A budapesti program része volt a jövő évi női és férfi Európa-bajnokság logójának, hivatalos emblémájának a bemutatója is. A magyar női válogatott társházigazdaként immár zsinórban harmadszor lesz ott az Eb-n. A csapat eredményessége és a sportdiplomáciai sikerek mennyire függnek össze egymással?

– Annak, hogy a logóbemutatónak otthont adhattunk, már volt előzménye: Budapest rendezte idén a női Európa Liga négyes döntőjét, továbbá kiderült, hogy házigazdái leszünk az Eb-nek, s a közelmúltban utánpótlás szinten is komoly tornáknak adtunk otthont. Ezekkel minden téren elégedett volt az európai szövetség, s számunkra ez a legfontosabb, hogy megmutassuk, a a CEV megbízható partnerként tekinthet ránk. Természetesen a sportdiplomáciai sikerek mellett rendkívül fontos volt az is, hogy az utóbbi években a női válogattunk, női klubcsapataink komoly eredményeket értek el, s most már a férfiaknál is tapasztalható fejlődés. Az, hogy a női válogatott immár zsinórban harmadszor lehet ott a kontinenstornán, fantasztikus eredmény. Ne felejtsük el, hogy 2015-ben 28 év után szerepelhetett újra Eb-n a női együttes.

– Társrendezőként milyen terhek hárulnak a magyar szövetségre?

– Sporttörténelmi feladat áll előttünk, hisz a magyar röplabda először adhat otthont Európa-bajnokságnak. Fontos, hogy tapasztalt országokkal együtt rendezhetünk, így sok mindent tudunk majd ellesni tőlünk. Több koordinációs értekezleten is túl vagyunk már, és a munka a továbbiakban is folytatódik. Budapesten, a Papp László Sportarénában hat csoportmérkőzést és egy nyolcaddöntőt is láthatnak majd az érdeklődők. Bízom benne, hogy a válogatottunk a lehető legjobban teljesít majd a tornán.