Fino Kaposvár: az állandóság jegyében irány a bajnoki döntő!

Készen áll a bajnoki rajtra a Fino Kaposvár rekordbajnok röplabdacsapata. Demeter György együttesében mindössze egy változás történt a nyáron, így a somogyiak az állandóság jegyében hódítanák vissza a bajnoki címet. A férfi röplabdázók idei első ellenfele a jól erősítő Debrecen lesz.

Az elmúlt hetekben felkészülési tornákkal hangolt a Fino Kaposvár férfi röplabdacsapata a bajnoki rajtra. Horváth Kristófék legutóbb Dunaújvárosban meg sem álltak az első helyig, előtte pedig egy szlovéniai tornán jártak.
– Mindkét torna elég jól sikerült: második helyezettek lettünk Szlovéniában, majd a múlt hét végén, Dunaújvárosban játszottunk a MAFC-cal, a Pénzügyőrrel, illetve a Dunaújvárossal, és mindhárom együttest legyőztük. Úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült a felkészülésünk, és most már magabiztosan várjuk a szezonkezdést – fogalmazott Horváth Kristóf.
A tavalyi ezüstérmes kaposváriak első ellenfele az új bajnokságban az a Debrecen lesz, amely kifejezetten jól erősített a nyáron. A DEAC-hoz szerződött ugyanis két korábbi válogatott játékos, Bagics Balázs és Tóth András is.
– Rettentően izgulunk: a Debrecennel kezdjük a magyar bajnoki alapszakaszt, nem lebecsülve őket, hiszen Tóth András és Bagics Balázs is náluk játszik majd az idei szezonban. Nagyon várjuk már a bajnoki rajtot, bízom, hogy a csapat idén is úgy fog szerepelni legalább, mint a tavalyi évben – mondta Keen Cameron.
A Finónál eközben nem volt nagy jövés-menés az átigazolási szezonban. A felejthető játékot nyújtó Galin Nikolov helyére egy régi ismerős, Bozóki Bence érkezett. A csapat első számú feladója ezzel a kerettel minimális célkitűzésként a bajnoki döntőbe jutást jelölte ki a rajt előtt.
Az idei szezonra két csoportra osztott bajnoki alapszakasz vasárnap 16 órakor kezdődik a Fino Kaposvár számára. A Debrecen elleni mérkőzésre pedig ezúttal is ingyenes lesz a belépés.