Magyar arany- és bronzérem Bibionéban

Remek magyar sikerekkel ért véget a hagyományos őszi Beach Volley Marathon az olaszországi Bibionéban: a női hármasok versenyében – a viadal története során először – aranyérmet szerzett a Bálint Melinda, Háfra Dominika, Szabó Dorottya, míg a klasszikus, páros versenyszámban Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra lett bronzérmes. Emellett még egy negyedik és két ötödik helyet is szereztek versenyzőink, s így minden idők legeredményesebb tornáját zárta a magyar küldöttség.

 

Azt már a verseny előtt is tudtuk, hogy női vonalon igencsak erős csapattal képviseltetik magukat a mieink, hiszen többek között az országos bajnokság mindkét döntőse indult a tornán. Végül a selejtezőből nem kevesebb, mint hat női páros jutott fel a szombati 32-es főtáblára, ahol először a Czene Adrienn és Győri Panna, egy körrel később Müncz-Engelbrecht Amanda, Szikszai Diána páros búcsúzott, az előbbiek a 25., utóbbiak a 17. helyen végezve, míg Bálint Melinda és Harmat Borbála éppen a bajnok Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros ellenében kerültek a vigaszágra, s fejezték be végül a 13. helyen a tornát.

Nem így a Háfra, Szabó és a két Lutter, Szombathelyi duó, amelyek három-három győzelemmel jutottak be a negyedik fordulóba, ahol igencsak jól mutatott, hogy a nyolc között három magyar páros is ott van. Ott sajnos Lutter Liza és Szombathelyi Kitti kikapott, a másik két páros azonban újra győzött, s a kiemelésnek köszönhetően az elődöntőbe kerülésért éppen egymással kerültek szembe, azaz Bibionéban megismétlődött a bajnoki döntő. Tegyük hozzá, a verseny speciális szabályai szerint az éremcsatákig csak egy szettet játszanak a párosok, nincsenek játékvezetők és 22:22 után nincs szükség kétpontos különbségre a győzelemhez, hanem az nyer, aki a következő pontot szerzi.

Ahogyan az várható volt, egy rendkívül szoros mérkőzést játszott a két magyar páros, eleinte Lutterék vezettek egy-két ponttal, 16:16 után azonban fordult a kocka, sőt 20:18-nál két mérkőzéslabdája is volt Szabóéknak, de előbb ezeket, majd 21:20-nál és 22:21-nél is hárítani tudtak a bajnoknők. 22:22-nél pedig jött a mindent eldöntő pont, amely labdamenet végén Szombathelyiék örülhettek.

A másik páros előtt még ott volt a lehetőség a javításra, vezettek is 18:16-ra az ellen a szlovák duó ellen, amely Czenééket, Bálintékat és a nyolc közé kerülésért a másik Lutter, Szombathelyi kettőst is búcsúztatták, akik így a 9. helyen végeztek. Sajnos, ezt követően az ellenfél sorozatban négy pontot szerzett, s ezt követően Háfra Dominikáéknak csak egy meccslabdát sikerült hárítaniuk, s végül ötödikként zártak.

Az elődöntőben Lutterék egy orosz páros ellen léptek pályára, akik nagyon stabilan játszva 21:17-re győztek, így a döntő sajnos álom maradt. Viszont következtek a bronzmeccsen a többi magyart búcsúztató szlovákok. Itt már játékvezetők bíráskodtak és két nyert szettig tartott a mérkőzés. A mieink 21:18-ra nyerték az első játszmát, a másodikban azonban az elején komoly hátrányba kerültek, s bár végül sikerült kozmetikázni az eredményt, így is simán 21:17-re veszítettek. A döntő szett azonban ennek éppen az ellenkezőjét hozta: 5:0-ra is vezettek a mieink, s 14:5-nél aztán Lutter Eszter hálóról átcsorgó szervája adta meg a kegyelemdöfést. Lutter így a tavalyi, Lakatos Enikővel megszerzett bronzérme után idén Szombathelyi Szandrával állhatott fel a dobogó harmadik fokára.

Közben megkezdődtek a férfi és női hármasok, valamint a vegyes négyesek csoportküzdelmei is, s itt alaposan vigasztalódni tudott Háfra Dominika és Szabó Dorottya, akik a hármasoknál Bálint Melindával, a négyeseknél pedig Bagics Bencével és Jánossy Bálinttal minden csoportmérkőzésüket megnyerve jutottak fel az ugyancsak 32-es főtáblára.

Vasárnap pedig indult a nagy menetelés, egyenes kieséses rendszerben, vigaszág nélkül, egy játszmára. A három lány sorban vette az akadályokat, s eljutottak egészen a döntőig, ahol egy olasz trió várt rájuk a centerpályán, természetesen a hazai szurkolók által alaposan megtámogatva. A mérkőzés közepéig viszonylag szoros volt a mérkőzés, ám ezt követően fokozatosan elhúztak és végül magabiztosan, 21:16-ra nyerték a finálét, megszerezve Magyarország első bibionei aranyérmét.

Az aranyérmes pont Bibionéban!

A Bálint, Háfra, Szabó trió aranyat érő pontja Bibiónéban!Részletes beszámoló a magyarok eredményeiről itt:http://hunvolley.hu/?p=13816

Közzétette: Magyar Röplabda Szövetség – 2018. szeptember 18., kedd

Itt jegyezzük meg, hogy a Nemzetközi Röplabda Szövetség törekvése szerint a hóröplabda-versenyeket a továbbiakban három fővel játsszák majd, s ebben a felállásban pályáznak majd a 2026-os téli olimpia programjába kerülésre, ami alaposan megnöveli ennek a versenyszámnak az ázsióját is.

A győztes fináléval Háfra és Szabó számára még nem értek véget a mérkőzések, hiszen a négyeseknél is versenyben voltak Bagics Bencével és Jánossy Bálinttal, ahol három győzelemmel bejutottak a négy közé, ott azonban egy hazai kvartett az útjukat állta, s végül a bronzmérkőzést sem tudták megnyerni, de egy-egy első, negyedik és ötödik hellyel Háfra Dominika és az első Beach Volley Marathonját teljesítő Szabó Dorottya így is remek eredményekkel zárt.

A lánytrióknál Czene Adrienn, Győri Panna és Harmat Borbála is sokáig versenyben voltak, de sajnos éppen a négy közé kerülésért búcsúztak, de így is az előkelő ötödik helyen zártak. Összességében pedig a mieink a két éremmel és a három további helyezéssel minden idők legjobb bibionei teljesítményét nyújtották.