Valdez és új jegyárak Újpesten

Újabb légiós kötelezte el magát a Megyeri útra a venezuelai Nelmaira Valdez személyében. Az átló nem ismeretlen a honi röplabda-szurkolók számára, hiszen az elmúlt négy évben Nyíregyházán játszott, amellyel tavaly kupagyőztes és bajnoki ezüstérmes lett. Korábban 2013-ban és 2014-ben is bajnoki címet nyert hazájában.

 

Nagyon izgatott vagyok, hogy az UTE-ban játszhatok, és akárcsak az előző csapatomban itt is szeretném kihozni magamból a legjobbat mind az edzéseken, mind a mérkőzések alatt – nyilatkozta az átló a lila-fehérek honlapján. – Az elmúlt négy év szép emlék marad a számomra, de lezártam azt a fejeztet, és nyitottam egy újat, ahol tiszta lappal indulok. Bízom benne, hogy még nagyobb sikereket tudok majd elérni, mint eddig, és elmondhatom, hogy sikerült minden téren fejlődnöm.

 

A szakosztály nem csak a csapat megerősítésével próbál valami újat/frisset hozni a következő bajnokságra, hanem igyekszik minden szurkoló által elfogadható és pénztárcakímélő jegy-, és bérletárakat kialakítani az előttük álló mérkőzésekre. Ennek megfelelően egy minimális szinten, de emelkedtek a belépők árai a Tungsram Csarnokba, ám ebben már benne van, hogy a csapat idén – hosszú idő után – újra indul a Challenge-kupában is.

A 2018/2019-es bérlet ára: 8.000 Ft (érvényes a bajnoki, a Magyar Kupa és a Challenge Cup mérkőzéseire a Tungsram Csarnokba)

Szülői bérlet: 5.000 Ft (amennyiben gyermeke érvényes klubtagsággal rendelkezik, mindkét szülő igénybe veheti). Megvásárolni majd a mérkőzések alkalmával lehet a kasszában.

A felnőtt és vendégjegy 800, a diákjegy 400 forintba kerül majd mérkőzésenként.