Kupariválisát “gyengítette” új igazolásával az UTE

Újabb légiós igazolását jelentette be a legutóbbi bajnokság harmadik helyén végző UTE női röplabdacsapata a bosnyák válogatott center, Ajla Paradzik személyében.

 

A 24 éves játékos igen impozáns múlttal büszkélkedhet, hiszen a Bimal-Jedinstvo csapatával hatszor nyert bosnyák bajnoki címet, négyszer pedig kupagyőztes volt, ezeknek eredményeképpen pedig már pályára lépett a Bajnokok Ligájában és a CEV Kupában is, utóbbiban pedig nyolcaddöntős volt. Nem utolsósorban 2011 óta tagja a bosnyák felnőtt válogatottnak.

Nagyon örülök, és egyben izgatott is vagyok, hogy az UTE-ban játszhatok a következő szezonban – nyilatkozta Ajla Paradzik a lila-fehér klub honlapján. – Boldog vagyok, hogy egy olyan csapat tagja lehetek, akik bronzérmet nyertek tavaly. Nehéz, de annál sikeresebb volt a mögöttem levő bajnokság a Szombathely csapatában, hiszen az NB II-ből egészen az Extraligáig sikerült menetelnünk. Úgy érzem, hogy Újpesten egy nagyon jó baráti közösség van kialakulóban, szinte már egy családról beszélhetünk. Tavaly egy harmadik helyet ért el a klub, így idén csakis a döntőbe jutás számomra az elfogadható. Minden más eredmény csalódás lenne. Természetesen nem csak a bajnokságban és a Magyar Kupában, hanem a Challenge Kupában is szeretnénk a legjobb eredményt elérni.

Az átigazolás pikantériája, hogy a bosnyák játékos, csakúgy, mint a válogatott feladó, Bagyinka Fanni a Hungast-Haladás Szombathely csapatától igazol Újpestre, amely tavaly a nyolcaddöntőben búcsúztatta a lilákat a Magyar Kupában, s a sors fintorának köszönhetően a következő idényben is velük találkoznak majd a nyolc közé kerülésért. Így gyakorlatilag a fővárosiak éppen kupariválisuk két korábbi játékosával (is) erősítettek a nyáron.