Megtartották az MRSZ-ben a Magyar Kupa sorsolását

A Magyar Röplabda Szövetségben nyilvános sorsolás keretében kialakultak a 2018–2019-es Magyar Kupa párosításai. A férfiaknál 17, a nőknél 21 csapat nevezett be a sorozatba, amelyek közül az NB I-es klubok számára kötelező az indulás.

 

A kiemelések a legutóbbi Magyar Kupa végeredménye alapján készültek el, így a legjobb négy közé jutó csapatok legkorábban az elődöntőben találkozhatnak egymással, és a negyeddöntőben búcsúzó csapatok is kiemeltek voltak. A nőknél a legpikánsabb párosítás, hogy megint összekerült a nyolcaddöntőben a Haladás és az UTE. A legutóbbi kiírásban óriási meglepetésre a szombathelyiek ugyanis búcsúztatták a bajnokságban végül bronzérmet szerző lilákat. Most itt a lehetőség a revánsra.

A létszámból adódik, hogy a nőknél öt, a férfiaknál pedig egy párban selejtezőt is játszani kell a 16-os főtáblára kerülésért. Ezeket október 7-ig, a nyolcaddöntőt november 4-ig, a negyeddöntőt december 22-ig, az elődöntőt január 31-ig kell lejátszani. A Magyar Kupa éremcsatáit a tervek szerint február 16-17-én rendezik majd.

Azokban a párharcokban, ahol nem egy osztályban szerepelnek a csapatok, egy találkozón dől el a továbbjutás sorsa, az alacsonyabb osztályú csapat pályaválasztásával. A nőknél az Extraliga és az NB I ugyanannak az osztálynak számít.

 

Magyar Kupa nyolcaddöntő, nők:
Szent Benedek-Balatonfüred – Penta Gödöllői RC
Miskolci VSC-MVSI/TFSE – Vasas Óbuda
Haladás Szombathely – Újpesti TE
Kispest SE/MÁV Előre – Békéscsabai RSE
Diósgyőri VTK/Palota – MTK
Közgáz/Debreceni EAC – Jászberény
Eger – 1. MCM Diamant Kaposvár
Pénzügyőr/Budaörs – Fatum Nyíregyháza

Férfiak:
MÁV Előre – Sümeg
TFSE – Fino Kaposvár
Miskolci EAFC – Szolnok
Szeged – Kecskemét
Debreceni EAC – Dunaferr
Pécsi TE-PEAC – Pénzügyőr
Pénzügyőr-Debrecen – MAFC
GLP Nyíregyháza/SZESE-Győr – Vegyész RC Kazincbarcika

(A nyolcaddöntő első és második, a harmadik és a negyedik, az ötödik és a hatodik, illetve a hetedik és a nyolcadik párharcának győztesei játszanak egymással a négy közé kerülésért)