Eb-sorsolás: a lengyel, az olasz és az orosz válogatott is a mieink csoportjában

Nehéz csoportba került a társházigazda U19-es magyar férfi röplabda-válogatott a korosztályos Európa-bajnokság győri sorsolásán. Tomanóczy Tibor együttese a címvédő lengyel válogatott mellett Belgiummal, Bulgáriával, Oroszországgal és Olaszországgal került egy csoportba. A kontinenstornát Magyarország és Szlovákia rendezi közösen április 22. és 30. között.    

Egy olyan sportágat köszönthet Győr városa egy nagy versenyen, amely az elmúlt időszakban feljövőben van hazánkban – hangoztatta beszédében Borkai Zsolt polgármester. Hozzátette: Győrött minden olyan sportágat szívesen látnak, amely népszerű az országban, Európában és a világon is, a röplabda is ezek közé tartozik. Emellett reményét fejezte ki, hogy a résztvevők elégedettek lesznek a körülményekkel.

Ludvig Zsolt, a Magyar Röplabda Szövetség főtitkára kiemelte: örömteli, hogy a tavalyi U19-es női Eb után ismét egy komoly kontinenstornának adhat otthont Magyarország és Szlovákia. Hozzátette: ez a torna kiváló tesztelési lehetőség a júliusi Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál előtt is. A szlovák szövetség képviseletében Lubor Halanda is részt vett az eseményen. Beszédében kiemelte, bíznak benne, hogy ezúttal is egy jól megrendezett eseménynek lesznek a házigazdái.

Az Eb-sorsoláson a magyar csapat a címvédő Lengyelországgal, a röplabda-nagyhatalomnak számító Olaszországgal és Oroszországgal, valamint Belgiummal és Bulgáriával került egy csoportba. A válogatott az I-es csoportban, Győrben játssza majd a mérkőzéseit, az első találkozón Belgium lesz az ellenfele áprilisi 22-én.  
A társházigazda szlovák csapat a II-es csoportban, Puchovban mérkőzik a cseh, a román, a török, a finn és francia együttessel.

Tomanóczy Tibor az U19-es magyar csapat szövetségi edzője a sorsolás után elmondta: nagyon erős csoport lett a győri, de mindent megtesznek a jó eredmény elérése érdekében és a legjobb játékerőt képviselő csapatok ellen is igyekeznek maximális teljesítményt nyújtani. A csapatkapitány, Szabó Márton szerint előny lehet számukra, hogy a válogatott jelentős része a magyar felnőtt bajnokságban pallérozódik. Hozzátette: sok múlik a felkészülésen, amit szeretnének a lehető legnagyobb erőbedobással elvégezni. A szlovák válogatott szövetségi edzője, Peter Kalany a sorsolásról megjegyezte, hogy most valóban úgy tűnik, hogy a magyarok csoportja az erősebb, de senki ne gondolja, hogy csapatának könnyű dolga lesz majd a másik hatosban.

A lebonyolításról: a válogatottak két hatos csoportban (a magyar Győrben, a szlovák Puchovban) küzdenek majd a továbbjutásért. Csoportonként az első két helyezett jut a legjobb négy közé és játszhat az érmekért, míg a harmadik, negyedik helyezett válogatottak az 5-8. pozícióért küzdhetnek. Az Eb első hat helyezettje automatikus indulója az augusztusi bahreini világbajnokságnak, az első hét pedig a júliusi győri Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválnak (EYOF). Utóbbin a magyar csapat rendezőként biztos résztvevő. Az Európa-bajnokságot április 22. és 30. között rendezik.