Elkészült a 2018–2019-es versenynaptár

A Magyar Röplabda Szövetségben elkészítették a 2018–2019-es idény versenynaptárát, amelyet az MRSZ elnöksége már jóvá is hagyott. Emellett elkészült a női extraliga alapszakaszának sorsolása is.

 

Ami a legfontosabb időpontokat illeti, ezúttal a férfi és a női bajnokság is együtt, október első hétvégéjén rajtol és legkésőbb május 1-én zárul. A Magyar Kupa döntőjének időpontja visszakerült február közepére, egészen ponton a 16-17-i hétvégére, de ez még a televíziós közvetítés függvényében elvileg változhat. Január elején férfiválogatottunkra még két Eb-selejtező is vár.

Az utánpótlás döntők viszont gyakorlatilag májusban lezajlanak majd, csak az ifiké nyúlik át június első két napjára. Az U16-17-es válogatottak az elképzelések szerint januárban és áprilisban játszanak majd Európa-bajnoki selejtezőket,

A részleteket az alábbi linkekre kattintva olvashatják!

Versenynaptar_18-19

Extra Liga alapszakasz tervezete