Jánosi Ferencet köszöntötték 80. születésnapján

Ebben a hónapban ünnepelte 80. születésnapját Jánosi Ferenc, férfi röplabda-válogatottunk egyik legendás játékosa.

 

Az 1964-es tokiói olimpián szereplő válogatott egyik alapembere 1957 és 1970 között 196 mérkőzésen lépett pályára címeres mezben, s az olimpiai 6. hely mellett 1963-ban Európa-bajnoki 1965-ben pedig Universiade-ezüstérmes is volt. Összesen négy világbajnokságon és három Eb-n képviselte színeinket.

1953-ban kezdett el röplabdázni Miskolcon, majd az Újpesti Dózsához igazolt, amellyel hét bajnoki címet és két Magyar Kupát nyert, 1962-ben pedig tagja volt a BEK-ben bronzérmes csapatnak.

Az egykori kiváló röplabdázót korábbi játékostársai, Buzek László, Nagy István, Király Zsolt és Tatár Mihály köszöntötte fel a Magyar Röplabda Szövetség nevében, s kellemes hangulatban emlékeztek vissza a régi szép időkre, és elevenítették fel a régi sztorikat.