Vajdasági sikerrel zárult a Zsinórlabda Bajnokság

Hét elején rendezték a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában a hagyományos Zsinórlabda Bajnokságot, amelyen ezúttal 16 óvodás csoport mérte össze tudását, ügyességét. Neveztek csapatok a partiumi Élesdről, az erdélyi Marosvásárhelyről, a vajdasági Magyarkanizsáról, Nyíregyházáról, Hajdúhadházról, Hajdúsámsonból és természetesen Debrecen több óvodája is részt vett a több mint 10 éves múltra visszatekintő versenyen.

 

A viadal célja a zsinórlabdán keresztül a röplabdázás megszerettetése, a sportág népszerűsítése és az utánpótlás-nevelés, a kiválasztás lehetőségeinek bővítése volt. Ennek megfelelően a díjazásnál nem is volt differenciálás. A Magyar Röplabda Szövetség felajánlásaként minden résztvevő egy-egy emblémázott pólót és minden óvodás csapat három-három labdát vehetett át; a szervezők jóvoltából pedig minden versenyző ajándékcsomagot kapott. Emellett italok és harapnivalók is várták az óvodásokat a versenynek helyet adó intézményben.

A játék négy négyes csoportban kezdődött, ahol minden csapat játszott a csoportjában lévő összes ellenfelével. A csoportelsők a csoportmásodikokkal versengtek a legjobb négy közé jutásért, ahova végül a “Gyöngyszemeink” Iskoláskor Előtti Intézmény (Magyarkanizsa), a Tócóskerti Óvoda (Debrecen), az Eszterlánc Óvoda (Hajdúsámson) „A” csapata, és az Ifjúság Utcai Óvoda Hétszínvirág Tagintézménye (Debrecen) „A” csapata került.

Két izgalmas összecsapás döntött a fináléba kerülésről. Végül a döntőt a vajdasági óvodások játszották az Ifjúság Utcai Óvoda Hétszínvirág Tagintézménye (Debrecen) „A” csapata ellen és meggyőző fölénnyel győztek. A magyarkanizsaiak évről évre jól szerepelnek, tavalyelőtt is ők nyerték a bajnokságot, tavaly pedig szoros döntő után szorultak a második helyre.

A verseny végén mindenki örült, hiszen minden résztvevő magára ölthette a verseny kabalafiguráját tartalmazó emblémázott pólót, majd az ajándékcsomagokkal és labdákkal együtt egy közös kép is készült.

Azért a helyi szervezők a többi csapat távozása után egy-egy aranyérmet akasztottak a győztes csapat játékosainak és felkészítőinek nyakába.

A 2018. évi Zsinórlabda Bajnokság végeredménye:
1. “Gyöngyszemeink” Iskoláskor Előtti Intézmény (Magyarkanizsa, Szerbia)
2. Ifjúság Utcai Óvoda Hétszínvirág Tagintézménye (Debrecen) „A” csapat
3. Eszterlánc Óvoda (Hajdúsámson) „A” csapat
4. Tócóskerti Óvoda (Debrecen)
5-8. Huszár Gál Óvoda (Debrecen)
Eszterlánc Északi Óvoda Gyermekmosoly Tagintézménye „A” csapat (Nyíregyháza)
Eszterlánc Északi Óvoda Gyermekmosoly Tagintézménye „B” csapat (Nyíregyháza)
Eszterlánc Északi Óvoda Nyitnikék Tagintézménye (Nyíregyháza)
9-12. Eszterlánc Északi Óvoda Székhely Tagintézménye (Nyíregyháza)
Ifjúság Utcai Óvoda Hétszínvirág Tagintézménye (Debrecen) „B” csapat
Három Szirom Óvoda (Hajdúhadház)
Eszterlánc Óvoda (Hajdúsámson) „B” csapat
13-16. Élesdi Constantin Serban Elméleti Líceum (Románia)
Eszterlánc Északi Óvoda Gyöngyszem Tagintézménye (Nyíregyháza)
Thaly Kálmán Utcai Óvoda (Debrecen)
Méhecske Óvoda (Marosvásárhely, Románia)