Arany Európa Liga-döntő: színvonalas tesztverseny a Papp László Sportarénában

Hatalmas sportdiplomáciai sikert ért el azzal a Magyar Röplabda Szövetség, hogy 2019-ben társrendezője lehet a női Európa-bajnokságnak. A jövő évi kontinensvetélkedő igazi teszteseménye lesz a női Arany Európa Liga idei négyes döntője Budapesten, a Papp László Sportarénában. Erről is beszélt az MRSZ főtitkára az M1 szerda reggeli műsorában.

A Papp László Sportarénában már minden kész a kezdésre, csütörtökön finn-bolgár és magyar-cseh elődöntőket rendeznek, pénteken pedig a bronzmérkőzés, majd a döntő következik a programban.

„Minden esély adott a lehető legjobb eredmény elérésére – fogalmazott Ludvig Zsolt. – A magyar csapat szépen teljesített az elmúlt hetek mérkőzésein, ráadásul hazai pályán mindenkit legyőztünk. A cseh röplabdázás ereje megsüvegelendő, de a lányok mindent megtesznek majd azért, hogy pénteken döntőt játszanak. Várjuk a sportbarátokat, és mi is kíváncsian várjuk, hogy lakja be a helyszínt a válogatott. Az utóbbi években nagyon sokat lépett előre a női röplabdázás, a 2015-ös Európa Liga első helyezése, a World Grand Prix hármas csoportjának tavalyi megnyerése és a két EB-részvétel mind-mind nagy dolog volt, és várjuk a további sikereket. Nem csak nekünk lesz tesztverseny ez a két nap, minket is tesztelnek majd, hiszen jövőre, az Európa-bajnokságon szeretnénk minden elvárásnak megfelelni.”

A főtitkár hozzátette: az elmúlt évek sikerei nyomán nagyot nőtt a sportág népszerűsége, a TAO-körbe kerülés pedig újabb lökést adott a magyar röplabdának. Amig TAO előtti időben 3 ezer versenyengedélyt regisztráltak és körülbelül 15 ezren röplabdáztak valamilyen szinten, addig napjainkban 8 ezer a versenyengedéllyel rendelkezők száma, és 20 ezerre nőtt azok száma, akik a sportágban valamilyen szinten és formában érdekeltek ebben a sportágban.

A beszélgetés az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

https://www.mediaklikk.hu/video/ma-reggel-2018-06-13-i-adas-6