Három játszmában dőltek el a döntők Tatán

A nőknél gödöllői dominancia jellemezte az MKB-Pannónia Strandröplabda Magyar Bajnokság tatai fordulójának végjátékát, amelyet végül a Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros nyert meg, míg a férfiaknál a Kiss Dániel, Takács Gergely páros kapta meg a nyíregyházi körig a Volkswagen Polót.
Már reggel 9-től felpörögtek az események Tatán, az Öreg-tó partján, ahol az országos strandröplabda-bajnokság 1. fordulóját rendezték. A női elődöntőkkel kezdődött az utolsó nap, a vasárnap programja: a favorit Lutter Eszter, Szombathelyi Szandra páros egy habkönnyű és egy nehezebb játszmában múlta felül a négy közé meglepetésre kerülő Czene Adrienn, Császár Norina duót, míg a Kovács ikrek, a vállfájdalmakkal küzdő Dóra, illetve Eszter a Kiss Viktória, Oláh Vivien kettősnek nem engedett játszmát.
A férfiaknál Soós Izsák eredeti társa, Krekk Zoltán sérülése miatt az utolsó pillanatban állt össze Berkes Zoltánnal, a frissen alakult egység fordulatos, izgalmas meccsen búcsúztatta az első helyen kiemelt Benkő Balázs, Oláh Botond duót. A második kiemelt Kiss Dániel, Takács Gergely kettős azonban nem hibázott a Pordán Áron, Szabó Gábor páros ellen.
A helyosztókat valódi strandröplabdás miliőben, szikrázó napsütésben rendezték. Míg a legjobb párosok a játékukkal szórakoztatták a nagyérdeműt, a szponzoroknak köszönhetően különböző ajándékok, frissítők várták a nézőket, akik szép számban látogattak el az Öreg-tó partjára. Ennek megfelelően – vérpezsdítő élő dj-szettek mellett – remek hangulatban került sor a helyosztókra.
Előbb a harmadik helyért a nők között a Kiss, Oláh páros magabiztos, szép játékkal múlta felül a tavaly még a Survivor című showban szereplő Czene Adrient, illetve párját, Császár Norinát. A férfiaknál az első kiemelt Benkő, Oláh egység nehezen lépett túl azon, hogy az elődöntőben búcsúzott, ám végül önmagukat is leküzdve három játszmában nyertek Pordán és Szabó ellen.
A finálék valódi nagy csatákat hoztak, amelyeknek nemcsak a teljesen megtelő lelátók nézői, hanem az eseményt a televízióban követő szurkolók is örülhettek, azaz az M4 Sport két háromjátszmás döntőt közvetített élőben. Előbb a női döntőben Lutter Eszter és Szombathelyi Szandra a második játszmát elveszítve győzte le a Kovács ikreket, így az értékes tárgynyeremények mellett Lutterék bruttó 200 ezer forinttal gazdagodtak, ráadásul a következő, nyíregyházi fordulóig használhatják a szponzor által felajánlott Volkswagen Polót. Ami a díjazást illeti, sok-sok tárgyi ajándék mellett a második helyezett bruttó 150, a harmadik 100, a negyedik 50 ezer forintot vihetett haza, ez adta ki a két nem küzdelme együtt a tavalyról idénre jócskán megemelkedő, bruttó 1 milliós pénznyereményt.
Az autó és a 200 ezer forint, no meg az egyéb meglepetések a Kiss Dániel, Takács Gergely kettőshöz kerültek, miután a második kiemelt csapat nagy küzdelemben 2:1-re múlta felül a versenyre összeálló Berkes, Soós párost.
Pezsgőzés, fotózkodás, boldog győztesek és vesztesek – pazar hangulatú eseményt hozott az országos bajnokság első tatai fordulója, amelyet követően a főszereplők, a játékosok nem győzték dicsérni a szervezést és a rendezést.
Hasonló nívós versenyt ígér a június végi nyíregyházi állomás is.
AZ MKB-PANNÓNIA STRANDRÖPLABDA MAGYAR BAJNOKSÁG
1. FORDULÓ, TATA, FÉRFIAK
Elődöntő:
Berkes, Soós (5. kiemelt)–Benkő, Oláh (1.) 2:1 (18, –23, 11)
Kiss, Takács (2.)–Pordán, Szabó (6.) 2:0 (13, 14)
A 3. helyért: Benkő, Oláh–Pordán, Szabó 2:1 (19, –13, 9)
Döntő: Kiss, Takács–Berkes, Soós 2:1 (15, –18, 12)
A végeredmény:
1. Kiss Dániel, Takács Gergely (Pénzügyőr)

2. Berkes Zoltán (Hajdúnánás), Soós Izsák (Gödöllői RC)

3. Benkő Balázs, Oláh Botond (Strandröplabdázásért SE)
4. Pordán Áron, Szabó Gábor (Nyugat-Balaton)
NŐK
Elődöntő: Lutter, Szombathelyi (1. kiemelt)–Czene, Császár (14.) 2:0 (6, 18)
Kovács D., Kovács E. (4.)–Kiss, Oláh (10.) 2:0 (17, 18)
A 3. helyért: Kiss, Oláh–Czene, Császár 2:0 (9, 14)
Döntő: Lutter, Szombathelyi– Kovács D., Kovács E. 2:1 (17, –18, 11)
A végeredmény:
1. Lutter Eszter (Gödöllői RC), Szombathelyi Szandra (Nyíregyházi Sportcentrum)
2. Kovács Dóra, Kovács Eszter (Gödöllői RC)
3. Kiss Viktória, Oláh Vivien (Gödöllői RC)

4. Czene Adrienn (Gödöllői RC), Császár Norina (UTE)

A leány U16-os versenyen a Kispest SE párosa, Réthelyi Orsolya és Puskás Sára nyerte Gyűrűs Boróka és Gubik Hanna előtt, míg a harmadik hely a Monteiro Németh Liliennek és Kömpf Grétának jutott, akik Kristóf Dórát és Ligárt Annát győzték le.

U16-Leany-Vegeredmeny

 

Nem sikerült a bravúr Hajós Artúrnak és Stréli Bencének a badeni ifjúsági olimpia selejtezőjében. A magyar páros a nyolc között ugyan legyőzte német ellenfelét, de az utolsó találkozón vereséget szenvedett attól az angol kettőstől, amelytől a csoportmérkőzéseken is kikapott. A mieinknek egy halvány esélye így is maradt még az argentínai versenyre való kijutásra: ha az ifjúsági világbajnokságot valamelyik olyan európai páros nyeri, amelyik az első öt között végzett Badenben.