Sokat vártak az újabb junior aranyra Nyíregyházán

Magabiztos játékkal nyerte mérkőzéseit a Fatum Nyíregyháza női röplabdacsapata az U21-es Nemzeti Bajnokság budaörsi hatos döntőjében, és az aranymeccsen a békéscsabaiakat is sikerült felülmúlni 3:2 arányban.

Utoljára többek között Szakmáry Grétával a soraiban tudott bajnoki címet szerezni a nyíregyházi junior röplabda csapat.

„Végig jó teljesítményt nyújtott a csapat, legyőztük a Vasast, az Újpestet és a Budaörsöt, majd a fináléban a Békéscsabát. Sokat számított, hogy a csapatból sokan a felnőtt kerettel készülhettek, köszönet ért Horváth András kollégámnak! Most jön az Országos Ifjúsági Bajnokság döntője, szeretnénk ott is minél fényesebb érmet szerezni” – mondta Erdősné Balogh Erika, a csapat edzője.

A döntő legjobb játékosának a nyíregyházi Inneh-Varga Elizát választották, míg a csapat legjobbja díjat Tóth Fruzsina vehette át.

„Kicsit izgultam, mert ez volt az első döntőm, de mivel jól sikerültek az első meccsek, így éreztem, hogy nyerhetünk. A csapat nagyon egységes volt, gyorsan beilleszkedtem és nagyon örülök, a bajnoki címnek” – fogalmazott Inneh-Varga Eliza, aki a télen érkezett Nyíregyházára, és a szakemberek a magyar mezőny egyik legtehetségesebb játékosnak tartják – írta Nyíregyháza város hivatalos honlapja.