Extraliga-körkép: Hollósy, Ivanovics és Kostelanska is marad!

A Linamar-BRSE, a Fatum-Nyíregyháza és a Vasas Óbuda női együttese sem tétlenkedett az elmúlt napokban, mindhárom együttesnél már következő szezonra fókuszálnak! 

LINAMAR-BRSE: egyik legértékesebb játékosával hosszabbított a bajnok!

A következő évadban is a bajnok békéscsabaiakat erősíti a montenegrói válogatott ütő, Ksenija Ivanovic.

A zsinórban ötödik alkalommal magyar bajnoki címet ünneplő Linamar – Békéscsabai Röplabda Sportegyesület menedzsmentje már hetek óta tárgyal a következő szezon játékoskeretének összetétele, valamint az eredményes szerepléshez szükséges háttér megteremtése kapcsán. A bejelentések sorát egy nagyon fontos láncszemmel kezdte a klub, hiszen a montenegrói válogatott ütő, Ksenija Ivanovic remek teljesítményével és alázatos hozzáállásával, hamar kivívta a csabai közönség szimpátiáját.

Ksenija komoly nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, hiszen korábban megfordult a szerb, a belga, a német, francia, valamint az azeri bajnokságokban is. Ez utóbbi állomáshelyén szintén bajnoki címet ünnepelhetett és a Bajnokok Ligájában is szerepelt. A tapasztalt, 31 éves sportoló a következő szezon végéig szóló szerződést írt alá a bajnoki címvédőhöz – adta hírül a BRSE honlapja.

 

FATUM-NYÍREGYHÁZA: HOLLÓSY MARAD!

A kupagyőzelem után a bajnokságban ezüstérmes lett a Fatum Nyíregyháza. A női röplabda együttes sikeres szezont tudhat a háta mögött, jövőre pedig szeretne még előrébb lépni. Az már eldőlt, hogy a következő évadban is Hollósy László lesz a csapat vezetőedzője.

A Békéscsaba elleni kupadöntőben még meglepetés volt a Fatum Nyíregyháza győzelme, a bajnokságban aztán bizonyította az együttes, hogy nem egyszeri jó teljesítménynek volt köszönhető a siker. A Vasas és az Újpest magabiztos legyőzése után a fináléban egyszer a címvédő Békéscsabát is sikerült két vállra fektetni, és bár a csabaiak megnyerték a döntőt, a nyíregyháziaknak sem kell szégyenkezniük a kupaarany utáni bajnoki ezüst miatt. Hollósy László a kupadöntő előtt érkezett Nyíregyházára. A vezetőedzőről kevesen tudják, hogy részben hazatért, dédnagyapja illetve nagyapja ugyanis a szabolcsi megyeszékhelyen élt. A tréner munkájával elégedett a klub vezetése, így szerződést hosszabbítottak a felek. Ennek értelmében az idei szakmai stáb vág neki a következő idénynek.

„Az a feltételrendszer, az a sportcsarnok, ami Nyíregyházán van, a világ bármelyik részén megállná a helyét. A lányokkal amikor elkezdtünk dolgozni, nagyon hamar kialakult az összhang és jött is a siker. Sokáig veretlenek voltunk, de a legfontosabb az volt, hogy bejutottunk a döntőbe, és ott is egy mérkőzést leszámítva szépen teljesítettünk. Utólag visszagondolva jó döntés volt, amikor igent mondtam a Nyíregyháza hívó szavára. Örülök, hogy a mind a két fél elégedett volt, így bár voltak más csapatoktól ajánlataim, gyorsan megállapodtunk a folytatásról” – mondta Hollósy László vezetőedző.

A klub vezetése már megkezdte a tárgyalásokat a jövőt illetően. A keretben lesznek változások, szeretnék úgy megerősíteni az együttest, hogy jövőre ismét mindkét fronton döntőt játszhasson és a nemzetközi porondon is jól szerepeljen – adta hírül a nyiregyhaza.hu.

 

VASAS ÓBUDA: ALAKUL A CSAPAT

Szépen formálódik a Vasas Óbuda női csapatának játékoskerete. A napokban a szlovák Kostelanská, a magyar válogatott Török Kata és a center Papp Orsolya is meghosszabbította szerződését a piros-kékekkel.

Hosszú tárgyalássorozat végén 19 éves válogatott kerettag négyes ütő, Török Kata aláírta a 2018-2019-es szezonra érvényes szerződését.

„Azt gondolom nem árulok el nagy titkot azzal, hogy Kata – a minden valószínűség szerint bevezetésre kerülő magyar-szabálynak is köszönhetően – szinte a teljes Extraliga-mezőny mellett NB I-es kluboktól is kapott nagyon komoly ajánlatokat. Éppen ezért hatalmas öröm és nagyon fontos lépés, hogy a mostani gyengébb szereplés ellenére is kitartott a Vasas mellett, és minket választott” – mondta Sarlós Márton, a Vasas Röplabda Kft. ügyvezetője.

Ugyancsak piros-kékben folytatja pályafutását Maria Kostelanska, aki tavaly nyáron a szlovák bajnokság pontkirálynőjeként érkezett hazánkba. Az ütő az elmúlt évadban a Vasas egyik legjobbja volt.

„A játékos munkához való hozzáállása és játéka egész szezonban kiemelkedő volt, tökéletes példa a fiatalok számára. Az idény elején nehezen nyílt meg, de mostanra a csapat egyik középpontjává vált, jó humorú, rendkívül pozitív személyiség. Nagyon örülök, hogy a következő szezonban is minket erősít majd” – mondta Sarlós Márton.

Ezek után a 20 esztendős center, Papp Orsolya is aláírt a Vasashoz. A tavaly nyáron az MTK-tól szerződtetett játékos jobb szezont vár az ideinél.

„Nagyon rossz szezonom volt, alig játszottam, de az utolsó két hetet nagyon élveztem” – mondta a Vasas Óbuda honlapján Papp, aki a szezon első hónapjaiban vállsérüléssel küszködött, így jó ideig csak gyógytornára járt, az edzéseket nem tudta látogatni.