Műtét után, már a rehabilitációra készül Pallag Ági

Szombaton kezdte meg az Európa Liga-felkészülést női válogatottunk. A csapatban sajnos nem lehet ott a korábbi EL-győztes és Európa-bajnoki résztvevő Pallag Ágnes, akit két hete műtöttek meg Franciaországban.

 

Ágó tavaly nyáron még ott volt a világbajnoki selejtezőkön és a World Grand Prix-n győztes csapatban is, de már akkor is sérüléssel bajlódott, s ezt követően derült ki, hogy fáradásos törés volt az egyik sípcsontjában, így a bakui Eb-felkészülést és a kontinensviadalt már kénytelen volt kihagyni.

A legutóbbi idényben Franciaországban a Paris St-Cloud csapatánál töltötte Liliom Rita csapattársaként, de makacs sérülése ekkor sem jött rendbe…

„Kiderült, hogy két fáradásos törés is volt a sípcsontomon – mondta el ezzel kapcsolatban az ütő honlapunknak. – A sérülés sajnos eléggé megnehezítette a szezonomat Párizsban. A műtét szerencsére jól sikerült, jól érzem magam, hamarosan elkezdhetem a rehabilitációmat.”

A játékos természetesen levonta a tanulságokat a történtekből.

„Sportolóként az ember mindig a határait feszegeti, még ha ez azt is jelenti, hogy a fájdalmait ki kell zárnia. Ez a szezon megmutatta, hogy ez a határ nem végtelen és mindennek megvannak a korlátai. De most az a legfontosabb, hogy a következő évet probléma és sérülés nélkül tudom elkezdeni.”

Ez már csak azért is fontos, mert jövőre Budapesten lesz az Európa-bajnokság és a válogatottnak nagyon nagy szüksége van az egészséges Pallag Ágira. Az MRSZ nevében mielőbbi felépülést kívánunk és várunk vissza!