A Kecskemét és az UTE is 2–0-ra vezet a bronzmeccsen

A férfi röplabda NB I és a női extraliga bronzpárharcának második mérkőzését játszották le szombaton.Az első meccsen is győztes Kecskemét és UTE a második találkozón is győzött, így mindkét gárda 2–0-ra vezet összesítésben.

 

A férfiaknál a keddi első találkozón nagyon simán győztek a kecskemétiek, most azonban jobban megizzasztotta őket a tavalyi ezüstérmes fővárosi gárda. A végjátékokban azonban rendre megremegett még a rutinos Pénzügyőr-játékosok kezei is – egy-egy rossz szerva, rossz labdaérintés, könnyedén hálóba ütött labda – s a hibákat könyörtelenül kihasználta a vb-bronzérmes Boriszlav Petrovicsot nélkülöző, idei kupadöntős kecskeméti csapat. Így aztán hiába voltak szorosabbak a játszmák, a végeredmény ugyanúgy 3:0 lett, mint ahogyan az első találkozón.

A találkozó előtt, ünnepélyes keretek között búcsúztatták el Bodrogi László játékvezetőt, akinek ez volt a búcsúmérkőzése az élvonalban.

 

Férfi NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés:

Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét 0:3 (–22, –24, –22)

Budapest, Kőér utca, 50 néző. V: Bodrogi, Csizmarik.

PÉNZÜGYŐR: Kovács S. 4, Rozgonyi 6, Jánossy 4, Bokor 3, Kecskeméti 2, Kiss D. 4. Csere: Manoogian, Bán V. (liberók), Takács G. 4, Török P., Rása 3, Gallo, Szalai Sz. 4. Vezetőedző: Weczera Csaba.

KECSKEMÉT: Gacs 6, Török R. 2, Kunert 7, Szabó M. 6, Kovács Z. 13, Krupánszki 8. Csere: Deák (liberó), Török Sz., Pesti 2. Vezetőedző: Szasa Nedeljkovics.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 0:2, 6:4, 12:12, 15:17, 18:21, 20:21, 22:24. II. játszma: 6:8, 12:9, 15:18, 21:20, 23:24. III. játszma: 4:2, 8:7, 9:10, 15:19, 19:19, 20:22, 22:24.

Weczera Csaba: – Most szorosabb szetteket játszottunk, mint Kecskeméten, de sajnos az egész idényben jellemző volt ránk, hogy a végjátékokat fejben nem bírtuk. Ez okozta most is a vesztünket.

Szasa Nedeljkovics: – Egészen más körülmények voltak ezen a mérkőzésen, mint az elsőn, mégis sikerült győznünk. Kedden, hazai pályán várjuk a harmadik találkozót és szeretnénk pontot tenni a párharc végére.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Kecskemét javára.

(Fotó: kesport.hu)

 

Női extraliga, a 3. helyért, 2. mérkőzés:

Jászberény – UTE 1:3 (22, –19, –18, –18)

Jászberény, 300 néző. V: Morváth M., Bátkai-Katona.

Jászberény: Miranda 8, Pintér A. 15, Adamenya 2, Miklai 17, Ivonkina 16, Bleicher N. 1. Csere: Lékó (liberó), Borsos 1, Bertók, Blázsovics. Vezetőedző: Deme Gábor.

UTE: Hiruela 9, Cross 9, Bleicher R. 7, Da Silva 11, Bezsandolszka 14, Bosio 13. Csere: Császár (liberó), Dégi, Ancsin. Vezetőedző: Horacio Nestor Bastit.

Az eredmény alakulása: I. játszma: 5:8, 15:16, 21:18. II. játszma: 8:7, 12:16, 14:21. III. játszma:3:8, 13:16, 18:21. IV. játszma: 4:8, 9:16, 13:21.

Deme Gábor: – Elismerésem az Újpestnek, nagyon akarták a győzelmet.

Horacio Bastit: – A mai napon jól működött a nyitásfogadásunk és az szerváink is hatékonyak voltak. Kötél Dóra egészségügyi okokból nem játszhatott ma, de hétfőn már ismét számíthatok rá. Remélem, legközelebb is győzünk és ezzel megszerezzük a bronzérmet. A Jászberény azonban erős csapat, így ehhez nagyon jól kell majd játszanunk.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az UTE javára.

 

A TOVÁBBI PROGRAM:
Május 6., vasárnap
13:00 MAFC-BME – Szolnok (férfi NB I, az 5-8. helyért); Tungsram-csarnok
15:00 PTE PEAC – Sümeg (férfi NB I, 9-11. helyért)
16:00 Dunaferr – MÁV Előre (férfi NB I, az 5-8. helyért)
16:00 Vasas Óbuda – MTK (női extraliga, osztályozó, 3. mérkőzés)
18:00 Palota – HÉP-RÖPKE (női NB I osztályozó, 1. mérkőzés)
18:00 Hungast-Haladás – 1. MCM Diamant Kaposvár (női extraliga, osztályozó, 4. mérkőzés)
Május 7., hétfő
18:00 UTE – Jászberény (női extraliga, a 3. helyért, 3. mérkőzés)
20:00 Fino Kaposvár – Vegyész RC-Kazincbarcika (férfi NB I, döntő, 2. mérkőzés)
20:00 Linamar-BRSE – Fatum-Nyíregyháza (női extraliga, döntő, 3. mérkőzés); Tv: M4Sport
Május 8., kedd
18:00 Budaörs – Penta Gödöllői RC (női NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés)
19:00 HÉP-Kecskemét – Pénzügyőr (férfi NB I, a 3. helyért, 3. mérkőzés)
Május 10., csütörtök
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Hungast-Haladás (női extraliga, osztályozó, 5. mérkőzés – ha szükséges)
18:00 MTK – Vasas Óbuda (női extraliga, osztályozó, 4. mérkőzés)
19:00 Jászberény – UTE (női extraliga, a 3. helyért, 4. mérkőzés – ha szükséges)
20:00 Vegyész RC-Kazincbarcika – Fino Kaposvár (férfi NB I, döntő, 3. mérkőzés); Tv: M4Sport
Május 11., péntek
18:00 Fatum-Nyíregyháza – Linamar-BRSE (női extraliga, döntő, 4. mérkőzés); Tv: M4Sport
18:00 Penta Gödöllői RC – Budaörs (női NB I, a 3. helyért, 3. mérkőzés – ha szükséges)
20:00 Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét (férfi NB I, a 3. helyért, 4. mérkőzés – ha szükséges)
Május 12., szombat
18:00 UTE – Jászberény (női extraliga, a 3. helyért, 5. mérkőzés – ha szükséges)
17:30 Vegyész RC-Kazincbarcika – Fino Kaposvár (férfi NB I, döntő, 4. mérkőzés – ha szükséges); Tv: M4Sport
19:00 HÉP-RÖPKE – Palota (női NB I, osztályozó, 2. mérkőzés)
Május 13., vasárnap
16:00 MÁV Előre – MAFC-BME (férfi NB I, 5-8. helyért)
16:00 Vasas Óbuda – MTK (női extraliga, osztályozó, 5. mérkőzés – ha szükséges)
17:00 Szolnok – Dunaferr (férfi NB I, 5-8. helyért)
20:00 HÉP-Kecskemét – Pénzügyőr (férfi NB I, a 3. helyért, 5. mérkőzés – ha szükséges)