Heti program: kezdődnek a döntők, két meccs a tévében

Hat nap alatt tizennyolc élvonalbeli mérkőzést játszanak le, amelyből három döntőt is játszanak. A Békéscsaba és a Nyíregyháza mindkét összecsapása ráadásul az M4 Sport televízióban megtekinthető lesz.

 

Az elsőre mindjárt kedden sor kerül Békéscsabán, s ezen a napon még öt további mérkőzést lejátszanak, ekkor kerül sor a női extraliga és az NB I bronzmeccsére, egy extraligás osztályozóra és két férfitalálkozóra is.

Szerdán az első férfi bronzmeccsre is sor kerül Kecskeméten, csütörtökön pedig már a harmadik osztályozóját játssza a Kaposvár és a Haladás. Pénteken aztán kiemelt nap lesz, hiszen megkezdődik a férfi finálé is és ezen a napon rendezik a női döntő második meccsét.

Szombaton a bronzmérkőzéseken van a sor, vasárnap pedig újabb hat meccset játszanak, köztük három férfi találkozót, valamint két extraliga és egy NB I-es osztályozót is, utóbbit a Palota és a Kecskemét között.

 

HETI PROGRAM:
Május 1., kedd
16:00 MÁV Előre – Szolnok (férfi NB I, 5-8. helyért)
17:00 Dunaferr – MAFC BME (férfi NB I, 5-8. helyért)
17:00 Linamar-BRSE – Fatum-Nyíregyháza (női extraliga, döntő, 1. mérkőzés); Tv: M4Sport
17:00 MTK – Vasas Óbuda (női extraliga, osztályozó, 2. mérkőzés)
18:00 Penta Gödöllői RC – Budaörs (női NB I, a 3. helyért, 1. mérkőzés)
18:00 UTE – Jászberény (női extraliga, a 3. helyért, 1. mérkőzés)
Május 2., szerda
19:00 HÉP-Kecskemét – Pénzügyőr (férfi NB I, a 3. helyért, 1. mérkőzés)
Május 3., csütörtök
18:00 1. MCM Diamant Kaposvár – Hungast-Haladás (női extraliga, osztályozó, 3. mérkőzés)
Május 4., péntek
18:00 Vegyész RC-Kazincbarcika – Fino Kaposvár (férfi NB I, döntő, 1. mérkőzés)
20:00 Fatum-Nyíregyháza – Linamar-BRSE (női extraliga, döntő, 2. mérkőzés); Tv: M4Sport
Május 5., szombat
14:00 Pénzügyőr – HÉP-Kecskemét (férfi NB I, a 3. helyért, 2. mérkőzés)
19:00 Jászberény – UTE (női extraliga, a 3. helyért, 2. mérkőzés)
Május 6., vasárnap
13:00 MAFC-BME – Szolnok (férfi NB I, az 5-8. helyért); Tungsram-csarnok
15:00 PTE PEAC – Sümeg (férfi NB I, 9-11. helyért)
16:00 Dunaferr – MÁV Előre (férfi NB I, az 5-8. helyért)
16:00 Vasas Óbuda – MTK (női extraliga, osztályozó, 3. mérkőzés)
18:00 Palota – HÉP-RÖPKE (női NB I osztályozó, 1. mérkőzés)
18:00 Hungast-Haladás – 1. MCM Diamant Kaposvár (női extraliga, osztályozó, 4. mérkőzés)